Sztárok

Úton a következő királyi bébi? Katalinnak állítólag sikerült meggyőznie férjét, hamarosan érkezhet az újabb trónörökös

Hamarosan jöhet a nagy bejelentés?

A párhoz közel álló források szerint hosszú idő után Katalinnak végre sikerült meggyőznie Vilmost arról, hogy ismét bővítsék a családot, habár a herceg állítólag eleinte nagyon ellenezte az újabb babát, mondván három gyerek épp elég a családba. A hercegné azonban mindig négy utódra vágyott, így nem hagyta annyiban a dolgot, és sikerült elérnie, hogy újra próbálkozzanak, bár azt még Katalin sem gondolta, hogy sikerül majd jobb belátásra bírnia férjét. „Katalin egy ideje már mondogatta Vilmosnak, hogy szeretne még egy babát, a herceg viszont hárommal is remekül elvolt, így nem ment bele a dologba, végül azonban a felesége rábeszélte egy újabb gyerek előnyeire, így nem lepődnék meg azon, ha már a jövő év elején bejelentenék a gyermekáldást” – árulta el egy bennfentes, aki szerint az is szerepet játszik Katalin vágyában, hogy ő is Erzsébet királynő nyomdokaiba szeretne lépni mind a monarchiában betöltött szerepe, mind pedig a család tekintetében. Más források azonban azt állítják, a hercegné szeretne Saroltának egy húgot, hogy lánya úgy nőjön fel, ahogyan ő is, egy lánytestvérrel az oldalán.

Igazi szívtipró volt vele, mindenki imádta a „szőrös Vilmost”, mégsem tartott sokáig ez a korszak a herceg életében, most pedig az is kiderült, miért – kivételesen nem a palota protokollja volt az oka.

Leadfotó: MTI/EPA/Andy Rain

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...