Sztárok

Kárpáti Rebeka édesapja megszólalt a lánya szakításáról: így fogadta a hírt a színész

Mindenkit váratlanul ért Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc szakítása, hiszen nemrég még szerelmesen láthattuk őket a Nyerő Páros nyáron felvett adásaiban. Sajnos időközben valami elromlott, az influencer és a sztárfodrász pedig a szakítás mellett döntött.

Külön utakon folytatják

„Őszintén szerettem volna ha Te leszel az akivel végig kísérjük egymást az életünk ezen szakaszán. Aki mellett nyugovóra hajthatom a fejem, aki mellett otthonra lelek, akinek gyereket szülhetek, amire már tudod, hogy úgy vágyom. Sajnos nem így lett. Elmentünk egymás mellett. Valamiért így alakult, valamiért most jött el az a pont, hogy lezárul egy fejezet a közös életünkben” – számolt be a szakításukról múlt heti Instagram-posztjában Rebeka, aki azt is elárulta, hogy két évig tartó kapcsolatuknak nem egy harmadik fél vetett véget. Mint fogalmazott, nehéz helyzeteken vannak túl, s úgy tűnik, a megoldást a nyáron forgatott Nyerő Páros című műsorban keresték, sajnos hiába – annyit azonban még hozzátett, Fecóval nem haraggal váltak el és továbbra is közel állnak egymáshoz. Különválásuk híre sokkolta a rajongóikat, Rebeka édesapja, R. Kárpáti Péter pedig egy interjúban kifejtette, mit gondol a fiatalok szakításáról. További részletek a galériában!

„Ez most még nagyon friss és fájó dolog Rebekáéknál. És nekem sem jó érzés. Sajnálom, hogy így alakult. Ahogy a lányom minden választottját, Fecót is nagyon megszerettem, nagy örömmel fogadtuk a párommal, Ilonával idehaza” – kezdte a Story magazinnak a Barátok közt egykori színésze, aki próbál pozitív lenni és a jót is meglátni a váratlan fordulat mögött.
Kattints a további képekért!

Kárpáti Rebeka Instagram oldala tele van dögösebbnél dögösebb fotókkal, hiszen a népszerű influenszer rendszeresen megörvendezteti rajongóit azzal, hogy megmutatja irigylésre méltó alakját.

Leadfotó: Instagram/ rebekarpati

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?