Sztárok

Hallottad már magyarul beszélni Károly herceget? Ezt üzente a trónörökös

Ünnepi rendezvényt tartottak hétfő este Londonban az Egyesült Királyság és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének századik évfordulója alkalmából, a londoni magyar nagykövetség által szervezett fogadás résztvevőinek pedig videóban üzent Károly trónörökös.

Kétszer is megszólalt magyar nyelven

„Jónapot kívánok” – köszönt magyarul Károly a jelenlévőknek, majd gratulált és jókívánságait fejezte ki Áder János köztársasági elnöknek és a magyar népnek az évforduló alkalmából. A walesi herceg hangsúlyozta: nagyon reméli, hogy Magyarország is részt vesz az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség eróziója jelentette kettős válság leküzdésében. A trónörökös kiemelte: két olyan egzisztenciális veszélyről van szó, amelynek sürgető mivoltára ő személyesen immár negyven éve igyekszik felhívni a figyelmet. Hangsúlyozta továbbá, hogy az Egyesült Királyság és Magyarország barátságának legfontosabb eleme a két nép közötti kapcsolat, és ennek része az is, hogy a Kárpát-medencén kívül az Egyesült Királyságban él a legnagyobb létszámú, Magyarországon született magyar közösség. A brit trónörökös a két nép közötti kapcsolat legszimbolikusabb alkotásának nevezte a budapesti Lánchidat. Kiemelte, hogy a hidat az angol William Tierney Clark tervezte, és építését a skót Adam Clark irányította, Széchenyi István kezdeményezésére, aki az angliai mintájú lóversenysportot is meghonosította Magyarországon. A walesi herceg felidézte, hogy néhai édesapja, az életének századik évében idén elhunyt Fülöp edinburghi herceg háromszor is járt Magyarországon fogathajtó és egyéb lovasversenyek résztvevőjeként – írja az MTI.

Fülöp herceg a királynő kíséretében 1993-ban is Magyarországra látogatott, és ez a királyi látogatás annak elismerése volt, hogy Magyarország 1989-ben sikeres rendszerváltást hajtott végre - fogalmazott a trónörökös. A videó végét szintén magyarul szólt a hallgatósághoz: „köszönöm szíves figyelmüket és minden jót kívánok a magyar népnek!”.

Vajon minden máshogy alakult volna, ha őt veszi először feleségül a herceg?

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.