Sztárok

Már most elkészült a brit királyi család karácsonyfája: lélegzetelállítóan gyönyörű lett - fotó

II. Erzsébet és a királyi család tagjai imádják a karácsonyt, ezért a windsori kastélyban már november végén feldíszítették az ünnepi fát.

Idén más lesz

Természetesen az alattvalókhoz és más népekhez hasonlóan a brit királyi család tagjai is fontosnak tartják, hogy minden évben megünnepeljék a karácsonyt, ráadásul arra is ügyelnek, hogy az ünnep mindenki számára emlékezetes maradjon. Éppen ezért sok apró szokást alakítottak ki az évek során, melyektől sosem térnek el – sajnos azonban egy valaki idén már hiányozni fog az ünnepi asztaltól. Fülöp herceg áprilisban bekövetkezett halála mélyen megrázta II. Erzsébetet és a családtagokat, akiknek ez lesz az első olyan karácsonyuk, amit Edinburgh hercege nélkül töltenek. Az uralkodó néhai férje mindig is a karácsonyi ünnepség fő szervezője, valamint a család lelke volt, hiánya miatt pedig a királynőnek idén még nagyobb szüksége lesz arra, hogy a szerettei mellette legyenek. Őfelsége nagyon elhivatott, s alig várja, hogy mindenkit vendégül lásson a Sandringham birtokon lévő kastélyában december 24-én – sőt, értesülések szerint Harry herceg és Meghan hercegné is meghívást kaptak az ünnepségre, ami segíthet rendezni az elmérgesedett viszonyt a palota és a házaspár között. Ráadásul tökéletes alkalom lenne arra is, hogy a 95 éves uralkodó találkozzon a dédunokáival, Archie-val, illetve a júniusban született Lilibet Diana-val.

Lapozz tovább a fotóért!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!