Sztárok

Kamilla rettenetesen haragszik Harryékre: a sussexiek őrülten feldühítették a királynét, aki képtelen megbocsátani nekik

Védik egymást, ahogy csak tudják

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Kamilla és Károly a végletekig is képesek lennének elmenni egymásért, és úgy védik egymást, ahogy csak tudják – a gond csak az, hogy gyakorlatilag saját gyermeküktől kell megóvniuk a másikat, ami Károlynak érthető módon rettenetesen fáj. Angela Levin szerint Kamillát kifejezetten felidegesítették Harry Károly ellen intézett támadásai, főleg az a bizonyos Oprah Winfrey interjú, ami mély sebet hagyott a királyban, Kamilla pedig borzasztóan megsajnálta férjét, aki egyébként is sokat szenvedett már Harry miatt. „Ideges lesz, amikor bántják Károlyt. Kamilla persze megérti, hogy a férje minden ellene elkövetett dolog ellenére is szereti Harryt, hiszen a saját fia, de attól még egyáltalán nem ért egyet azzal, amit a sussexiek csinálnak, ezért nem hiszem, hogy a királyné valaha is képes lesz megbocsátani nekik. Márpedig ha ő nem bocsát meg, akkor Károly sem fog, a két pár viszonya pedig olyannyira elmérgesedhet így idővel, hogy itt akár még háború is lehet” – fejtette ki gondolatait Levin, aki szerint ha Harry megtámadja Kamillát a könyvében, akkor az amerikaiak minden bizonnyal a herceg mellé állnak majd, hiszen ők még mindig Dianáért rajonganak, a britek azonban talán majd a királyi pár pártját fogják fogni, hiszen Kamilla kezdi kivívni a nép tiszteletét munkásságával.

Kamillának nem volt egyszerű dolga, amikor hozzáment Károlyhoz, hiszen két mostohafiút is kapott saját, vér szerinti gyermekei mellé – bár Vilmossal viszonylag gyorsan megtalálta a közös hangot, Harryvel ez a mai napig nem sikerült…

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.