Sztárok

Kamarás Iván fia apja kiköpött mása: így néz ki a színész kisebbik fia, Zalán

Kamarás Ivánról, a Mintaapák című sorozat színészéről és a Dancing with the Stars korábbi versenyzőjéről csak kevesen tudják, hogy két fiú, Igor és Zalán édesapja, akik immáron kész férfiak, és rendkívül hasonlítanak apjukra, főleg Zalán. Mutatjuk, mennyire!

Sokszínű tehetség

Kamarás Iván hosszú évek óta a magyarok kedvence, hiszen színészi tehetségével mindenkit levett a lábáról – Ivánt olyan nagysikerű alkotásokban láthattuk már, mint A miniszter félrelép, az Európa expressz, a Szerelem utolsó vérig, vagy éppen a Megdönteni Hajnal Tímeát című film. Feltűnt a Korhatáros szerelem, az Aranyélet, a Csak színház és más semmi, A mi kis falunk, az Apatigris és a Mintaapák című sorozatokban is, emellett Jászai Mari-díjas magyar színészként folyamatosan fellép színházi darabokban is. Ivánt nemrégiben egy egészen új oldaláról ismerhette meg a közönség, ugyanis ő is tánccipőt húzott, a színpadot pedig egy időre leváltotta a parkettre Mikes Anna párjaként a Dancing with the Stars című műsor kedvéért. Nos, a TV2-es produkcióból többek között az is kiderült, hogy Iván édesanyja, Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész mennyire büszke fiára, de minden bizonnyal a színész gyermekei is elképedve figyelték édesapjuk tehetségét. Kamarás két fiúgyermek apja, Igoré és Zaláné, akik Iván kiköpött másai, a színész így le sem tagadhatná őket, főleg Zalánt, aki apjához hasonlóan igazi művészlélek. Galériánkban mutatjuk a letaglózó hasonlóságot!

A 49 éves színész sármosabb, mint valaha – ő is azon férfiak közé tartozik, akik évről-évre nemesednek az idő múlásával, mint Brad Pitt vagy éppen Leonardo DiCaprio.
Kattints a további képekért!

A Jászai Mari-díjas magyar színész Hajdú Péter műsorában mesélt először félve őrzött hálószobatitkairól: elárulta, hogy első szexuális élménye férfival történt, most pedig Instagram-oldalán részletesen is kifejtette magánéletének legbensőbb részleteit.

Leadfotó: Instagram/kamaras.ivan

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...