Sztárok

Joshi Bharat új szerelme Mészáros Lőrinc volt felesége: már együtt is élnek Beatrixszal

Joshi Bharat házassága harmincegy év után bomlott fel, az indiai származású televíziós azonban nem búslakodott sokáig: máris rátalált a szerelem.

Meghozta a végleges döntést

Mint arról a Femcafe.hu is beszámolt, a műsorvezető és második felesége, Csilla kapcsolata már évek óta válságban volt, de a pár hosszú ideig nem adta fel és azon dolgozott, hogy megmentse a több mint harminc éve tartó házasságot. Joshi és Csilla egy fonyódi táborban ismerkedtek meg 1990-ben: akkoriban már mindketten elváltak voltak, az előző házasságukból egy-egy gyerekük született, 1994-ben pedig világra jött közös gyermekük, Shila. A pár sok boldog évet tudhat maga mögött, az utóbbi időszakról azonban ez már nem mondható el: Csilla öt éve írt arról a Facebook-oldalán, hogy válságba került a házasságuk, ekkor azonban még úgy tűnt, sikerrel átlendültek a nehézségeken és együtt maradnak. Sajnos nem így lett, a karanténidőszak pedig csak még inkább rontott a kapcsolatukon: az összezártság és a bizonytalanság is hozzájárult ahhoz, hogy végül pontot tettek a házasság végére – a súlyos döntést végül a Life TV műsorvezetője hozta meg, ő adta be a válókeresetet.

„Az egymás iránt érzett legnagyobb tiszteletben kellett kimondanunk azt, hogy ez a házasság már nem működik. Ezt mind a ketten tudomásul vettük, de az sosem változik, hogy Csilla továbbra is a lányom édesanyja marad” – nyilatkozta korábban a 66 éves tévés, aki a válság ellenére nem szomorkodott túl sokáig, kiderült ugyanis, hogy máris rátalált a szerelem, nem is akárki személyében.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.