Sztárok

Mégsem vonul vissza: hamarosan új műsorral rukkol elő Joshi Bharat

Év elején még azt nyilatkozta, hogy nem vállal több tévés szereplést, most mégis úgy tűnik, nem tud elszakadni a képernyőtől a 66 éves műsorvezető.

"Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek"

Joshi Bharat az elmúlt szűk egy esztendőben bőségesen szolgáltatott muníciót a bulvárlapoknak: tavaly szeptember végén kiderült, hogy 31 év után véget ért a házassága, majd hamarosan arra is fény derült, hogy Mészáros Lőrinc ex-felesége, Kelemen Beatrix mellett ismét megtalálta a boldogságot. A 66 esztendős bábszínész-műsorvezető idén februárban bejelentette, hogy nem vállal több tévés szereplést, sőt teljesen visszavonul a nyilvánosságtól. Ekkor azt is elmondta, hogy immár nem tartja magát közszereplőnek. Ha azonban ez még mindig nem volna elég, áprilisban bombaként robbant a hír: Kelemen Beatrixszal való kapcsolata is zátonyra futott.

Ezután hosszas csend következett: az elmúlt hónapokban nemigen hallhattunk Joshi Bharatról, aki most Palik László YouTube-csatornájának Hová tűnt? című műsorában vendégeskedett. A híresség a beszélgetés során elárulta, hogy az újrakezdés mesterének tartja magát, életének ugyanis már ezerszer kellett új irányt szabnia. A mostani alkalom is ilyen: szüksége volt egy kis "áramszünetre", hogy megújulhasson, azonban máris tervezi, hogy visszatér a tévéképernyőre.

"Érzem, hogy még lehet adni értékeset, értelmeset, szórakoztatót, de mégis minőségit. Tehát nem ez a nagyon-nagyon bulvár. Szerintem az év második felében már szeretnék visszatérni. Vannak ötletek, ötletelünk, készülgetünk, beszélgetünk róla. Remélem, hogy hamarosan konkretizálódik" - idézte Joshi Bharat szavait a 24.hu.

A 64 éves Sharon Stone most először beszélt őszintén arról, miken ment keresztül, miután 9 vetélésen esett át.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.