Sztárok

Porig alázta egykori rendezője a hollywoodi sztárt - Keira Knightley tehetségtelen?

Egy korábbi rendezője azt állítja Keira Knightley-ról, hogy nem jó színésznő, sőt, egyenesen rossz vele együtt dolgozni. Mindezt egy interjúban tárta a világ elé. Olvasd el, miket mondott pontosan a sztárra, akit eddig már kétszer jelöltek Oscar-díjra!

Keira Knightley rossz színésznő?

A 2013-ban készült Szerelemre hangszerelve című film rendezője, John Carney az Independentnek adott interjújában meglehetősen sértő dolgokat mondott a 31 éves Keira Knightley színészi képességeire, sőt, személyeskedett is. A filmes azt állítja, a hollywoodi világsztárral nagyon rossz együtt dolgozni és a tehetsége sem elégséges.

"Keira olyan típusú ember, aki nem szeretné megmutatni, hogy kicsoda, pedig ez egy színésztől nagyon fontos lenne" - nyilatkozta Carney, majd hozzáfűzte, a színésznőt állandóan díszkíséret vette körül, emiatt nehéz volt vele haladni a munkával. Ezután egy utolsót is rúgott az egyébként két Oscar-díj jelöléssel bíró sztárba és azt mondta: "Soha nem csinálok filmet többé szupermodellekkel!"

Ezután a rendező valamennyire észrevette magát és próbálta menteni a menthetőt. Az interjú végén már azt állította, csak azért nem játszotta jól az énekesnő szerepét a filmben Keira, mert nem zenész, ráadásul túl fiatal is.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: dailymail.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Hidratálni nem csak kánikula idején fontos. Egy gyors teszttel te is kiderítheted, hogy áll a szervezeted vízkészlete.
Fashion&Beauty
A Y2K divat, más néven a "Z generációs" divat az utóbbi években egyre népszerűbb lett.
Utazás
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP).