Sztárok

Minden, amit tudnod kell Amerika következő first ladyjéről – Portré Jill Bidenről

A 46. first lady történelmet ír: ebben különbözik majd az elődjeitől.

Nem átlagos elnökfeleség

Joe Biden megválasztásával Jill Biden lett az Amerikai Egyesült Államok 46. first ladyje, és egyben az első olasz gyökerekkel rendelkező elnökfeleség, akire nemcsak férje munkássága miatt ajánlatos odafigyelni, hanem mert önmagában is vitathatatlan érdemekkel rendelkezik. Már az elnöki kampány során világossá vált, hogy Jill Biden nem kíván passzív first lady lenni, aki csak mosolyog a férje oldalán, hanem valóban tenni akar azért, hogy Amerika sebei begyógyuljanak, miközben saját szenvedélyprojektjei sorsát is szívén viseli.

A kezdetek

1951. június 3-án született meg, öt lánytestvér közül a legidősebbként. Gyermekkora nagyrészét Philadelphiában töltötte. Már egészen fiatalon tudta, hogy szeretne karriert építeni, első munkája pincérkedés volt 15 éves korában. Gimnázium után először divatmarketinget tanult, ám ez nem volt eléggé kielégítő számára, ezért bárt nyitott a Delaware Egyetem campusán, ahol a korszak legjobb helyi zenészei léptek fel, koncertet adott többek között a még világhírnév előtt álló Bruce Springsteen is. Végül ugyanitt szerzett diplomát angol nyelvből, majd egy évig modellkedéssel kereste a kenyerét, mielőtt tanítani kezdett. Később két további mesterszakot elvégzett, 2007-ben pedig doktori fokozatot kapott.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.