Sztárok

Jessica Lange a 80-as évek szexszimbólumaként tündökölt: a King Kong sztárja 72 évesen is álomszép – fotók

Jessica Lange az 1976-os King Kong szőke szépségeként vált közismertté, és még ma is számos népszerű produkcióba hívják. Noha a színésznő ma már bőven a hetvenes éveit tapossa, ma is pontosan olyan gyönyörű, mint egykoron.

Rajongtak a férfiak a szőke bombázóért

1949. április 20-án látta meg a napvilágot a Minnesota állambeli Cloquet-ban Jessica Lange Oscar-díjas amerikai színésznő: a finn-lengyel származású lány apja utazó ügynökként próbált a felszínen maradni, így gyermekkora meglehetősen zaklatottan telt. Közel húsz alkalommal változtattak lakóhelyet, mire felcseperedett, és megállapodott a minnesotai egyetem művészeti szakos hallgatójaként. Két év után hátat fordított az intézménynek, sőt Amerikának is, és Európába utazott egy fiatalemberrel. Rövid ideig Párizsban élt, ahol megtanult táncolni és színiórákat vett, fellépett az Opéra Comique színpadán, majd visszatért hazájába. A keleti parton, New Yorkban modellkedett és kereset-kiegészítésül pincérkedett. 1976-ban Dino de Laurentiis producer ajánlott neki filmszerepet, a felújított King Kongban ő játszotta az óriásgorilla vágyának tárgyát. 1979-ben Bob Fosse vette a bátorságot, hogy rá ossza a halál angyalának szerepét Mindhalálig zene című önéletrajzi filmjében, a forgatáson rövid románcba is bonyolódtak. Lange alakítása lelkes fogadtatásban részesült, az igazi ismertséget azonban csak A postás mindig kétszer csönget új változata hozta meg 1981-ben. További részletek a galériában!

Az egyesek által túlzottan merésznek, mások által egyszerűen ízléstelennek minősített film hatalmas vihart kavart. Lange egy izzó érzékiségű házasságtörő pincérnőt játszott Jack Nicholson partnereként, híres-hírhedt konyhai szexjelenetük annyira hitelesen sikerült, hogy a bemelegedett páros a legenda szerint a csapó kiáltás elhangzása után sem állt le. A színésznő játéka, a lényéből áradó veszélyes szexuális vonzerő nyomán már a kritikusok is elismerték, hogy nem csak csinos, de tehetséges is.
Kattints a további képekért!

A francia szívtipró gyönyörű lánya egészen különleges, így nem csoda, hogy ő a család szeme fénye.

Leadfotó: Instagram/ jessicallanges

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.