Sztárok

Akár ikrek is lehetnének: Janicsák Veca ritkán látott nővére testvére kiköpött mása, olyanok együtt, mint két tojás – Fotók

Elképesztő a hasonlóság Janicsák Veca és nővére, Regina között – a testvérek nem csupán kívülről egyeznek meg szinte megszólalásig, de belső értékeik is hasonlóak, így remekül kijönnek egymással, kapcsolatukról pedig most részletesebben is meséltek.

Mint jin és jang

A Fonogram-díjas magyar énekesnőt, Janicsák Vecát az emberek többsége 2007-ben ismerte meg, amikor is végre több tehetségkutató után Veca nagyobb nyilvánosságot kapott, miután feltűnt a Csillag születik című műsorban, ahol a középdöntőig jutott. Három évvel később, 2010-ben az X-Faktorban negyedik helyezést ért el, így ő lett az akkori évadban a műsor legjobb női hangja, innen pedig már egyenes út vezetett a hírnévig: családja végig támogatta őt, kiváltképp 5 évvel idősebb nővére, Regina, akivel az énekesnő remek kapcsolatot ápol, 2011 tavaszán például még szépségszalont is nyitottak közösen. A Story Magazinnak a testvérpár most részletesebben is mesélt kapcsolatukról: kiderült, hogy Regina minden nehéz helyzetben támogatja Vecát, döntéseibe azonban soha nem szól bele, és a testvéri féltékenység és rivalizálás sem jellemezte őket eddigi életük során. Galériánkban mutatjuk a csinos Reginát, aki szinte egy az egyben kiköpött Veca, a hasonlóság szinte elképesztő!

„Regina mindig is féltő szeretettel fordult felém, a korkülönbségből adódóan sosem rivalizáltunk. Kisgyerekként rengeteget játszottunk, kalandoztunk együtt, minden közösen átélt pillanat életre szóló számunkra” – mesélte az énekesnő, aki testvérét a mai napig az egyik legerősebb bázisának tartja, akire mindig számíthat.
Kattints a további képekért!

Csepregi Éva éppen Majka előtt adott koncertet a hétvégén Fehérgyarmaton, ahol a rapper végül nem lépett fel.

Leadfotó: Facebook/JanicsakVeca

Oldalak

Sztárok
Utazás
A most felfedezett minták nagyjából kétszer olyan idősek, mint a korábbi rekordtartó - árulta el a Cambridge-i Egyetem egyik munkatársa.
Fashion&Beauty
A hajápolásra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, ugyanis kárt tehetünk a hajunkban, ha nem foglalkozunk vele. Lefekvés előtt is érdemes néhány dologra odafigyelni.
Utazás
Dr. Kovács Erik éghajlatkutató, klimatológus, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója friss elemzésében arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e esély Magyarországon fehér karácsonyra 2022-ben.