Nem baleset volt James Dean halála? Súlyos titkokat rejt az autója

Az örök lázadó, akit végtelen szabadságvágya vezetett a végzetébe.

Szeretehiány

James Byron Dean 1931. február 8-án látta meg a napvilágot és gyermekéveit elsősorban édesanyja, Mildred határtalan szeretete és korai halála határozta meg. A kilenc éves Jimmyt - így hívták a családban - anyja halála után édesapja nővére és annak férje, Marcus nevelték, akik nagy odaadással foglalkoztak vele. Ám a fiúcska érthető módon igen érzékeny volt, de egyúttal igazi lázadó is, aki mindenáron be akarta bizonyítani a világnak, hogy mire képes. Szorgalmasan tanult és elérte azt is, hogy rövidlátása és alacsony testmagassága ellenére beválogassák az intézmény kosárlabda- és baseballcsapatába is.

James Dean már kamaszkorában rajongott a száguldásért, de már csak filmsztárként engedhette meg magának, hogy versenyautót vehessen, mellyel aztán versenyeken is indult. Egyszer azt nyilatkozata például, hogy kizárólag autóvezetés közben érzi magát teljes embernek. A filmforgatásának végeztével 6000 dollárért vásárolt magának egy Porsche Spyder sportkocsit, amelyet a „Little Bastard” („Kis Fattyú”) névre keresztelt. Az autóval indulni akart a kaliforniai Salinasban rendezendő versenyen, és eredetileg úgy volt, hogy a helyszínre szállíttatja az autót, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát: úgy döntött, maga vezet el Los Angelesből Salinasba.

Lapozz!

Fotó:Profimedia -Red dot

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!