Sztárok

Iszak Esztinek élete álma volt bekerülni a Barátok köztbe - Ez a színésznő vitte el előle a szerepet

Az utolsó percig harcolt érte.

Fényes karriert futott be

Iszak Eszter sikeres lett mindenben, amibe csak belekezdett. Profi modell lett belőle, az egyik legjobban fogllakoztatott műsorvezető, és divattervezőként is helyt áll. Volt azonban egy vágya, amit sajnos nem sikerült beteljesítenie, ez a fájó pont pedig a mai napig megvan az életében. Volt idő, amikor az volt a legnagyobb álma, hogy a Barátok közt szereplője lehessen. Az RTL Klub Toplista című műsorában arról mesélt, ezt majdnem el is érte, azonban jött egy színésznő, aki elvitte előle a szerepet.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Máig tisztán emlékszik

"Egész sokáig eljutottam, az utolsó kettőben voltam, amikor is Marenec Fruzsi kiütött a nyeregből, amit én akkor nagyon-nagyon rosszul viseltem. Tudom, hogy egy keddi napon történt, borongós ősz volt, és tudom, hogy jött a hívás anyukámnak, hogy sajnos ez most nem sikerült, de majd legközelebb" - nyilatkozta a sztár.

A sztárnak akkor még fogalma sem volt róla, milyen szakmai sikereket tudhat majd magáénak évek múlva, azóta pedig magánélete is csodálatosan alakul. Gyurta Dani személyében rátalált az igaz szerelem is, csodásakat kirándulnak, főznek, mindketten ragyognak a boldogságtól. Legutóbb, a sportoló születésnapjára még egy extra egészséges tortát is sütött.

Leadfotó: facebook.com/VIVA.Iszak.Eszti

Oldalak

Sztárok
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.