Sztárok

Kitálalt az igazságról az Oscar-díjas énekesnő: mindent elmondott a Károly királyhoz fűződő viszonyáról

III. Károlynak mindig is Kamilla királyné volt élete szerelme, még Diana hercegné férjeként is az imádott nő után epekedett – azt azonban csak kevesen tudják, hogy a hetvenes években egy rövid időre egy másik hölgy is felkeltette az érdeklődését.

Őszinte vallomás

Károly még csak walesi herceg volt, amikor 1974-ben először találkozott Los Angelesben a korszak egyik legnagyobb szexszimbólumával, Barbra Streisanddal, akiért egyébként fiatal férfiként igencsak rajongott – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Cambridge-i Egyetemen egy, a világhírű énekesnőt ábrázoló fotót is kitűzött a falára. Az uralkodó korábbi állítása szerint igencsak különleges emlékei vannak a nála hat esztendővel idősebb, Oscar-díjas hírességről, akivel hamar megtalálták a közös hangot és szoros barátság szövődött közöttük – egyes pletykák szerint azonban ennél jóval többről volt szó, és teljesen elbűvölték egymást. Nos, nemrég új információk láttak napvilágot a rég elfeledett viszonnyal kapcsolatban, Streisand ugyan a memoárjában vallott arról őszintén, mi is történt valójában. Részletek a galériában!

A nagyközönséget hosszú ideig izgatta a kérdés, vajon milyen kapcsolatban állt egymással a jelenlegi brit uralkodó, valamint az Oscar-díjas énekesnő, miután megismerkedtek az Egyesült Államokban – pontos válaszokat azonban sosem adott egyikük sem, egészen mostanáig.
Kattints a további képekért!

Kamilla királyné és Károly király hosszú ideje élnek kiegyensúlyozott házasságban, azonban az ő kapcsolatuk sem mindig mesébe illő.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images
Forrás: Mirror

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Három tisztán magyar hátterű piaci szereplőről van szó, mely újabban rendhagyó innovációval kísérletezget.
Sztárok
Kevesen tudják, de III. Károly brit király több szálon is kötődik Magyarországhoz, egy alkalommal pedig rendhagyó videóüzenetet is küldött nekünk, melyen az anyanyelvünkön szólt hozzánk.
Lifestyle
Mindannyian találkoztunk már a hűtőből áradó kellemetlen szaggal, ami egy igazi rémálom lehet a mindennapokban. Erre is van megoldás!