Sztárok

Száműzetésben él a volt spanyol király, de olyan, mintha csak egy luxusnyaraláson lenne

Csak a hazai ízek hiányoznak neki

Az uralkodó állítólag két bőrönddel hagyta el Spanyolországot a szeretőjével, akivel négy évtizede tart a viszonya. A száműzetésben is királyi sora van: két szolga lesi a kívánságait, a biztonságára pedig négy testőr vigyáz. Állítólag csak a hazai ízeket hiányolja, de szerencsére ebben sem szenved hiányt: otthonról rendszeresen küldenek neki Serrano sonkát.

A Blikk azt írja, Laurence Debray francia újságíró, az életrajzi könyv szerzője szerint a 83 éves János Károly reggel hétkor kel, majd gyógytornázik a szalonban, ugyanis csípőfájdalmak gyötrik. Ezután mindennap úszni megy, később rendszerint az ügyvédeivel tárgyal telefonon. Ugyancsak mobilon tartja a kapcsolatot a gyermekeivel, valamint feleségével, Zsófia királynéval.

Bár hivatalos büntetőeljárás nem folyik ellene jelenleg, a közvélemény elítéli a százmilliárd forintnak megfelelő összegű korrupciós ügybe keveredett csalfa királyt. Bár „vezeklése” meglehetősen kényelmes, a Debray állítása szerint János Károly korántsem boldog: a spanyol „nemzet apja” – aki a diktatúra után átvezette az országot a demokráciába, és a nevéhez fűződik a leghosszabb virágzó korszak – arra számított, hogy a legnagyobb spanyol királyok között emlegetik majd, ehelyett szégyenszemre külföldre kellett szöknie.

I. János Károly és állítólagos szeretője:

Grace Kelly legkisebb gyermeke és II. Albert monacói herceg húga, Stefánia hercegnő három gyermekével együtt csatlakozott egy utazó cirkusz karavánjához, amikor szerelembe esett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.