Hujber Feri sorra bocsánatot kér azoktól, akiket megbántott - Hosszú a lista

Bocsánatot kér

"Az elmúlt pár évben azt kezdtem el csinálni, hogy szép sorban felkeresem azokat az embereket, akiket annak idején megbántottam tetteimmel, mondataimmal, gesztusaimmal, és szépen sorjában bocsánatot kérek mindegyiktől. Ha eszembe jut valaki, akkor felhívom. Van olyan, hogy csak én emlékezem már arra, hogy tíz évvel ezelőtt ekkor és itt ezt mondtam, amit sajnálok, és ma már nem így gondolom. Azt a mondatot bocsásd meg nekem!" – mesélte Feri, aki mégsem érez megbánást. Azt állítja, tetteiért az égiektől úgyis visszakapott mindent. Tisztában van azzal is, hogy sok hidat felégetett maga mögött.

„Van egy réteg, aki számára sosem fogok elfogadhatóvá válni, mert a korábbi kijelentéseim miatt nem képesek nyitni felém, hiába változtam meg azóta, vagy lettem bölcsebb" – mondta Feri a Borsnak.

Hogy miért van minden nap életveszélyben ITT olvashatod.

Leadfotó, fotó:Frizbi Tv2/

Oldalak

Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.