Sztárok

Ritka közös fotó: megmutatta a barátnőjét Hollywood legdögösebb pasija

Henry Cavill nem szereti a nyilvánosság elé tárni a magánéletet, most azonban kivételt tett, és közös fotót posztolt barátnőjével, akivel már egy éve együtt vannak.

Ritkán mutatja meg a párját, de most kivételt tett

A filmiparban talált párt magának több mint egy évvel ezelőtt a világ legjóképűbb pasijainak listáján rendre az élen végző Henry Cavill. A Supermanként és a Vaják című sorozatból ismert sármos brit színészért nők milliói vannak odáig, az ő szíve azonban már foglalt, ezt pedig most nyilvánosan, a közösségi oldalán is felvállalta. Barátnője, Natalie Viscuso – aki egyébként az egyik legnevesebb hollywoodi stúdió alelnökeként tevékenykedik – először tavaly tavasszal tűnt fel a 39 éves sztár oldalán, ekkor lesifotósok kapták le őket együtt, majd nem sokkal később ők maguk is nyilvánosan felvállalták, hogy egy párt alkotnak.

Mivel Cavill nem híve annak, hogy élete minden egyes mozzanatát a rajongók orrára kösse, így azóta a kapcsolatukról sem sokat lehetett tudni. Most azonban kivételt tett, bepillantást engedett boldog hétköznapjaiba és megörvendeztette a rajongóit egy barátnőjével közös fotóval. A hirado.hu arról ír, hogy a pár a hétvégén zajlott Durrell-kihívást teljesítette, amely egy jótékonysági futóverseny a vadonélő állatok megmentésére, az akciónak pedig a színész az egyik nagykövete.

Hivatalosan is teljesítettük a Durrell-kihívást! Mi úgy döntöttünk, hogy a kiírt távot gyalog tesszük meg, főleg azért mert két hétnyi harcijelenet felvételen vagyok túl, ahol a pokol kilenc árnyalatát verték ki belőlem, és a testem ma még nem állt készen egy 13 km-es futásra. Nemrég Natalie is lesérült, így ezt kényelmes kifogásként használom fel magamnak is!” – idézi a portál Cavill a fotóhoz fűzött sorait.

Többszáz amerikainak tiltották meg, hogy belépjen Oroszország területére, köztük Morgan Freemannek. A színész évekkel ezelőtt szerepelt egy videóban, amiben ellenségnek nevezte Vlagyimir Putyint.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.