Sztárok

Egymás karjaiban érte a halál a legendás magyar színészházaspárt: szerelmüknek egy borzalmas tragédia vetett véget

Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István kollégák voltak, akik a Mazsola és Tádé című bábfilmen is együtt dolgoztak, de nem csupán a munkakapcsolat kötötte össze őket, hanem a sírig tartó szerelem is.

A magyar Rómeó és Júlia

Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István nevéről sokan még csak nem is hallottak, pedig a magyar színjátszás tekintetében mindketten kiemelkedőt és maradandót alkottak. Gertrúd 1943-ban végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját, 1946-ban pedig az Országos Színészképző iskolát, majd egy évvel később alapító tagja lett az első állandó és hivatalos bábszínháznak, a Mesebarlangnak. Tehetsége pedig vitathatatlan volt, így nem csoda, hogy előadásmódja és hangja nem csupán a gyerekeket, de a felnőtteket is lenyűgözte, így Havasi hamar a társulat vezető színésze lett. Három éven át részt vett még mesék előadásában a Magyar Rádió munkatársaként is, nem véletlenül, hiszen időközben közkedvelt gyermekmese-hang lett: ő szólaltatta például meg Mazsolát a Mazsola és Tádé című bábfilmsorozatban is, mely produkcióban férjével, Bölöni Kiss Istvánnal együtt vett részt, aki Manócska hangját adta. A házaspár karrierje és élete azonban tragikus hirtelenséggel ért véget egy borzalmas balesetnek köszönhetően…

Bölöni feleségéhez hasonlóan szintén kétszeres Jászai Mari-díjas bábművész és színész volt: 1926-ban látta meg a napvilágot Kabán, a bábművészet azonban kezdetben csak amolyan hobbi volt számára, hiszen István közgazdasági tanulmányokat folytatott.
Kattints a további képekért!

Fájdalmas időszakon van túl Stanley Tucci: a színész szervezetét néhány évvel ezelőtt súlyos betegség támadta meg, ő pedig hosszú idő után először mesélt a megpróbáltatásairól.

Leadfotó: Facebook/Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István bábművészek tisztelőinek oldala

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?