Győzike nyilatkozata sokaknál kiverte a biztosítékot, a celeb túlságosan is magabiztos

Gáspár Győző már tudja jól, hogy mi lesz a titka annak, ha visszakerül a képernyőre. A végén persze még az is lehet, hogy igaza lesz.

Győzike és a családja a TV2-n tér majd vissza

Magyarországon afféle tévés történelemnek számított a Győzike Show. Lehetett szeretni, lehetett gyűlölni, de így, vagy úgy, rengetegen kíváncsiak voltak rá. Az akkor még RTL Klub néven futó csatorna örülhetett, mivel a nézettség az egekben volt.

A trash-realityt anno kétmillión is leültek nézni, végül pedig a Gáspár család tíz évad után került le a műsorról 2010-ben. A széria nagyja a salgótarjáni villában játszódott.

Győzike most a TV2-n kerül újra képernyőre, és a híresség nyilatkozata sokaknál kiverte a biztosítékot. A galériánkból kiderül, hogy mi volt ez!

Azt Győzike felesége, Bea asszony sem tagadta, hogy olykor rendkívül stresszes volt a Győzike show, de most valamiért mégis vissza fognak kerülni ebbe a mókuskerékbe.
Kattints a további képekért!

Az Ázsia Expressz indulása óta volt feszültség Gelencsér Tímea és Gáspár Győző között, azonban kettőjük konfliktusa a keddi adásban eszkalálódott teljesen, amit a párcsere indikált.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Home&Design
Vajon jól alszol, ha nem a számodra ideális magasságban fekszel? Egy megfelelően megválasztott ágymagasság nemcsak kényelmet, de stílust is ad a hálószobának.
Lifestyle
Bizarr trend ütötte fel a fejét a férfiak körében – furcsa praktikához folyamodnak, hogy "férfiasabbnak" érezzék magukat. De vajon mi állhat a döntés mögött?
Fashion&Beauty
A legújabb tavaszi hajtrend egyszerre klasszikus és modern megjelenést kölcsönöz, és szinte minden arcformához illik. Kiváló választás, ha merészebb, dögösebb frizurára vágysz!
Lifestyle
A Szűz segítséget kaphat tervei megvalósításához. Napi horoszkóp.
Sztárok
Helen Hunt nemcsak színésznőként, hanem egy inspiráló személyiségként is példát mutat arra, hogy az öregedés nem egy elkerülhetetlen, fájdalmas folyamat, hanem egy lehetőség a fejlődésre és a belső...
Sztárok
Bár a sorozat és a film hatalmas népszerűségnek örvend, előfordul, hogy még a szereplők sem mindig értenek egyet az írók döntéseivel.