Sztárok

Tragikus körülmények között veszítette el a gyermekét: 30 évesen lett öngyilkos a legendás színész fia, szörnyű, hogy miért döntött így

Gregory Peck boldogságát és hírnevét egy szörnyű családi tragédia árnyékolta be.

Önkezével vetett véget az életének

Gregory Peck 1916. április 5-én látta meg a napvilágot a kaliforniai La Jollában: az Oscar-díjas filmszínész gyermekkora zaklatottan telt, mivel a szülei ötéves korában elváltak, ő pedig a nagymama felügyelete alá került, akivel hetente jártak moziba. Később tanult katonai akadémián, a San Diego-i állami egyetemen, majd orvosi előtanulmányokat folytatott a kaliforniai Berkeley egyetemen. 1939-ben New Yorkba költözött és a Neighborhood Playhouse színiiskolába járt két évig, emellett a rádióban is dolgozott és kikiáltó volt a New York-i világkiállításon. Első színpadi szerepét G.B. Shaw Az orvos dilemmája című darabjában kapta 1941-ben, egy év múlva már a Broadway-n debütált egy háborús drámában. Hamarosan megismerkedett David O. Selznick producerrel, s egymás után kapta a filmszerepeket: felejthetetlen alakítást nyújtott a Cronin regényéből készült A mennyország kulcsa és A dicsőség napjai című filmekben, s a hollywoodi álomgyár egyik kedvence lett. A sármos és megnyerő színész a karrierje mellett a családalapításról sem mondott le, magánélete azonban tragikus fordulatot vett: részletek a galériában!

A negyvenes évek elején még csak bontogatta a szárnyait a filmiparban, amikor megismerte első feleségét, Greta Kukkonent. 1942-ben oltár elé álltak, hamarosan pedig érkeztek a gyerekek, házasságuk alatt három fiuk született.
Kattints a további képekért!

Az egész világot megdöbbentette Chris Cornell tragikus és hirtelen jött halála 2017 május 18.-án, amit családja a mai napig nem tudott feldolgozni – felesége azóta elárulta, szerinte és a boncolási jegyzőkönyv szerint mi vezethetett valójában férje halálához.

Leadfotó: Ernest Bachrach/John Kobal Foundation/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...