Sztárok

Gólyahír! Megszületett a brit királyi család legifjabb tagja

A fürdőszoba szőnyegén látta meg a napvilágot

Lucas Philip Tindall érkezéséről egyébként az örömittas apuka értesítette a kíváncsi nagyvilágot. Erre egy podcast keretében került sor, s Mike elmondta, kisfia szerencsére meglehetősen gyors vajúdás után született meg. Sőt, elmondása szerint olyan szédítő iramban követték egymást az események, hogy feleségével még arra sem jutott idejük, hogy felkeressék a kórházat. Zara Tindall tehát a fürdőszobájuk szőnyegén hozta világra a kis Lucas Philipet, a vajúdás pillanataiban nem volt mellette szakorvos, csupán férje segítségére számíthatott. A Buckingham-palota saját közleményben kommentálta a hírt - azt mondták, mind Erzsébet királynő, mind pedig Fülöp herceg nagyon várja már, hogy találkozhassanak dédunokájukkal, amint erre a körülmények lehetőséget kínálnak. Lucas Philip Tindal a 22. az örökösödési sorrendben, ő egyébként 2021-ben már a második dédunoka, akit Erzsébet királynőék köszönthettek a királyi családban, hiszen februárban Eugénia hercegnő is életet adott kisfiának. Nyáron pedig érkezik Meghan Markle és Harry herceg második gyermeke.

Szenzációs hír ezen a borongós napon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...