Sztárok

Gáspár Laci kifakadt, el is sírta magát, mert senki sem védte meg, amikor elrontotta a Gyöngyhajú lány szövegét

Az X-Faktor mentora Hajdú Péter műsorában vendégeskedett, ahol elárulta, mennyire rosszul érintette őt az, hogy egyik mentortársa sem védte meg, amikor tavaly belebakizott az Omega Gyöngyhajú lány című slágerébe.

Napokig tartott a botrány

Az X-Faktor legutóbbi évada közel sem az újonnan felfedezett tehetségek miatt vált beszédtéma tárgyává hosszú hetekig, sokkal inkább azért, mert december elején az egyik élő show során Gáspár Laci óriásit hibázott: az énekes Kóbor Jánosra emlékezve a Gyöngyhajú lány című slágert énekelte, amikor belebakizott a dalszövegbe. Laci a refrén második részében hibázott, amikor is gyöngyhajú helyett zöldhajú lányt énekelt, az eset pedig természetesen óriási visszhangot keltett az országban: rengetegen támadták a mentort, hiszen sokan úgy gondolták, felháborító, hogy épp egy tisztelgés céljából előadott dalba hibázott bele az énekes, ami egyáltalán nem volt méltó Kóborhoz, mások azonban bevédték Lacit, mondván egyszerű tévesztés történt, márpedig tévedni emberi dolog, az pedig még a legprofibb előadókkal is előfordulhat, hogy rosszul éneklik az adott dalt, esetleg elfelejtik a dalszöveget. Az eset óta eltelt több mint négy hónap, az ügy pedig nagyjából a feledés homályába merült, Gáspár Laci azonban most először nyíltan beszélt az Összezárva című műsorban arról, mennyire bántja őt az, hogy mentortársai nem védték meg őt annak idején.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...