Gabriel García Márquez élete maga volt a mágikus realizmus – 94 éve született a Nobel-díjas író
Minden mondatából áradt a bölcsesség, az emberismeret és az életszeretet.
A mágikus realizmus atyja
A mai napon 94 éve született Gabriel García Márquez a banánültetvényeiről híres Aracatacában, ami ma már sokkal inkább az ő születési helyeként ismeretes.
„Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház: - Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad! A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán” – írta erről az esetről az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című önéletrajzi regényében.
Kilencesztendős koráig élt szülővárosában, főként a nagyszülei nevelték. Meghatározó gyermekkori élményei élete végéig kiapadhatatlan ihletforrásként táplálták a műveit. Ezredes veterán nagyapja sokat mesélt neki az ifjúságáról és a 19. századi polgárháborúkról, kalandos párbajokról és izgalmas csatákról, szerelmi kalandokról. Nagyanyja, akinek látásproblémái és mágikus látomásai voltak, szintén sokat mesélt neki babonákról, népi hiedelmekről és szellemekről. Szülei szerelmi története a későbbi Szerelem a kolera idején című regényében elevenedett meg.
García Márquez a bogotai egyetem jogi karán kezdett tanulni, de ideje nagyrészét inkább a környező kávéházakban töltötte, ahol olvasással és írással foglalkozott. 1950-ben végleg nyert az újságírás és az irodalom, első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Bebarangolta egész Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt. Valódi éhező művészként egy ingyen padlásszobában húzta meg magát. A sors iróniája, hogy évekkel később kortársa, Mario Vargas Llosa is ugyanabban a padlásszobában, szintén éhezve, ingyen szállt meg. Kettejük kapcsolatáról a legismertebb anekdota, miszerint egyszer Llosa egyszer se szó, se beszéd behúzott egyet Márqueznek, aki éppen, hogy csak megszólította egy irodalmi eseményen – állítólag nőügy volt a háttérben. Annyira nem lehetett rossz a viszonyuk, hiszen Llosa volt az, aki végül megírta a kolumbiai író monográfiáját.
A cikknek még nincs vége, lapozz a folytatásért!
Oldalak
Hasonló cikkek
