Sztárok

Örök rejtély marad, hol nyugszik Freddie Mercury: ezért akart titkos temetést a rocklegenda

Freddie Mercury már 30 éve nincs közöttünk: a Queen frontembere tragikusan fiatalon, mindössze 45 évesen vesztette életét, s a mai napig nem tudni, hol helyezték örök nyugalomra.

Hatalmas űrt hagyott maga után

Freddie Mercury a múlt század egyik legtehetségesebb és legnagyobb hatású zenésze volt – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Queen örökzöld dalai a mai napig töretlen sikernek örvendenek, sőt, a frontember személyét még ma is hatalmas szeretet veszi körül, pont úgy, mint az együttes legtermékenyebb éveiben. A párszi indiai származású brit énekes kalandos életutat járt be, s bár életének utolsó szakaszát Jim Huttonnal töltötte, a férfi előtt rengeteg szerelmi viszonyba bonyolódott. Korai halálát végül AIDS okozta, betegségébe azonban nagyon keveseket avatott be, a nyilvánosságnak pedig csak a halála előtt egy nappal számolt be arról, hogy HIV pozitív. Azok, akik tudtak a diagnózisról, végig mellette maradtak a legutolsó percekig, s így tett Mary Austin is, aki az első, s egyben utolsó nő volt a frontember életében. Szakításuk után is intenzíven jelen voltak egymás életében, Freddie pedig annak ellenére, hogy csakis férfiakkal létesített romantikus kapcsolatot, halála napjáig Maryt nevezte élete szerelmének. Nem csoda hát, hogy őt bízta meg a hamvai elrejtésével is…

Freddie és Mary kapcsolata tökéletesen indult: hat évig voltak együtt, s már a lánykérésen is túl voltak, amikor az énekes coming outolt. Ez azonban sosem vert éket közéjük, sőt, olyannyira szoros volt a barátságuk, hogy az énekes Maryre hagyta örökségének nagy részét, köszönetképpen azért, hogy egész életében mellette állt.
Kattints a további képekért!

A Queen legendás frontembere és húga, Kashmira Cooke egész életükben rajongtak egymásért – a testvérek nem csupán remekül kijöttek a másikkal, de természetesen külsőleg is hasonlítottak.

Leadfotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.