#filternélkül: Proksa Szandra - A szépségkirálynő, aki nem elégedett meg a koronával

A 36 éves egykori szépségverseny-győztes dolgozott a közigazgatásban, volt már vállalkozó, most pedig a műsorvezetéssel kacérkodik. Szeretné megvalósítani az álmát, éppen ezért az utóbbi években több tízezres követői tábort alakított ki az Instagramon. Mielőtt azonban ismét a képernyőn láthatnánk, beteljesíti a másik nagy életcélját: hamarosan édesanya lesz. Interjú.

#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel

Véleményvezérek, akiket százezrek követnek. Divatos ruhák, luxuskozemtikumok, drága éttermek és lélegzetelállító utazások - dolgok, amelyekről a legtöbben csak álmodozunk. Igazán jó influencernek lenni azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Új sorozatunkban hazánk leghíresebb vloggereit, youtubereit és Instagram modelljeit kérdezzük arról, mi a valóság, amit a filterek elrejtenek.

Aki kérdez: Lakatos Melinda

"A szépség önmagában nem elég"

Mindössze 22 éves volt, mikor megnyerte a Miss Universe Hungary 2005 szépségversenyt, de már akkor is tudta, hogy sosem lesz boldog, ha kizárólag a modellkedéssel foglalkozik. A somogyi lány közgazdászként és mérlegképes könyvelőként végzett, hat évet dolgozott a közigazgatásban, de nem mondott le az álmáról sem, a műsorvezetésről. A gyönyörű szépségkirálynő ennek érdekében a közösségi médiában is egyre aktívabban van jelen, már több mint 50 ezren követik az Instagramon.

Az ex-szépségkirálynő bármelyik nő számára követendő példa lehet: az elmúlt 14 évben szinte semmit sem változott, ugyanolyan természetes szépség maradt, mint annak idején, ráadásul folyamatosan képezte magát. Sosem alkudott meg semmivel, a családalapítással is addig várt, amíg meg nem találta azt a férfit, akit a legalkalmasabbnak tartott rá. Ma a karrierépítés mellett pedig ez határozza meg a mindennapjait, hiszen egy számára teljesen új feladattal kell birkóznia, mivel hamarosan édesanya váik belőle.

A szépségversenyek világa sok kislánynak vonzónak tűnik. Te miért jelentkeztél annak idején?

Már gyerekkoromban nagyon tetszett nekem ez a világ, különösen a világversenyek hangulata varázsolt el, még a tévéképernyőn keresztül is. Imádtam szépségversenyeket nézni, mondogattam is kislányként, hogy egyszer majd jelentkezni fogok. Anyukám persze rámhagyta, hogy majd kinövöm, de végül nem így lett. Az első ilyen jellegű élményem 14 éves koromra tehető, amikor kaposvári gimnazistaként sétáltam az utcán, és egy helyi fotós felkért, hogy lefényképezhessen a helyi hírlap "Hét szépe" rovatába. Később megválasztottak a kollégium szépének a suliban, így egyre nagyobb önbizalmam lett a szépségemet illetően. Jelentkeztem a Somogyország Szépe szépségkirálynő-választásra, ott második helyezett lettem. Rájöttem, hogy az első helyért nagyon komolyan meg kell dolgozni, a szépség önmagában kevés, pedig azt gondoltam, hogy annyiban kimerül a dolog, hogy én kiállok és megnyerem. Ennyire azért nem egyszerű. A második hely nem volt elég, szerettem volna első lenni, királynő lenni. Elvégeztem modelltanfolyamokat, tudatosan készültem. Elindultam több versenyen, a Balaton Lányán, a Miss Balatonon és egy sor másik versenyen, de mindig csak második vagy döntős lettem. Végül a külsőmön is változtattam, mert akkoriban szőkére festettem a hajamat, de a természetes hajszínem a barna. Visszafestettük, és úgy tűnik, ez lett a kabalám, mert barnán nyertem meg 2005-ben a Miss Universe Hungaryt. Az óriási sikerélmény volt.

Egy országos versenyen indultál, ami talán a mai napig az egyik leghíresebb szépségkirálynő-választás. Mennyiben volt más élmény számodra?

A kisebb versenyeken is nagyon sokat tanultam, de egy teljesen más egy nagy verseny részesének lennei. Akkoriban még Fásy Ádámhoz tartozott a két legnagyobb licenc, a Miss Universe Hungary és a Miss World Hungary. Tavasszal volt az előbbi, nyáron az utóbbi, úgyhogy minden évben két királynője volt Magyarországnak. Mindkettőnek rendeztek világversenyt, a Miss Universe tulajdonosa pedig a jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump volt. Ez a világverseny azonban teljesen más, mint a Miss World. Itt főleg a dél-amerikai szépségeket hozzák helyzetbe, azt sem tudják, hol van Magyarország. Nem voltak nagy esélyeim. Itthon nagyon sokat készültem, mind fizikailag, mind mentálisan, hiszen intelligencia-teszt is volt, valamint a nyelvtudást is nézték. Fontos volt, hogy képes legyél angol nyelven kommunikálni, hiszen csak így lehet esélyed. Volt olyan versenytársam, aki elképesztően gyönyörű volt, de kirostálták, mert nem beszélt nyelveket. Nekem szerencsém volt, akkorra már két nyelvvizsgám is volt. A világversenyt abban az évben Thaiföldön tartották, nagyon vártam, de nem értem el átütő sikert. Néhány címlapon szerepeltem, voltam Verebes Istvánnál a Napkeltében, kaptam fogorvosi és fodrászutalványt, majd elengedték a kezemet.

A korona nem volt elég a boldogulásodhoz?

Akkor még nem volt ennyi lehetőség. Nem volt jellemző az átjárás a médiában, pedig már akkoriban is szívesen lettem volna műsorvezető. Megnyertem a hazai fordulót, hazajöttem Bangkokból, majd elkezdtem dolgozni. Anyukám mindig azt mondta, hogy tanuljak, mert a szépség múlandó, egy adottság, ami önmagában nem elég. Én is eltöltöttem jó pár évet az irodai munkák szürke, monoton világában, mert láttam, hogy a szépségkirálynőségből nem tudok megélni. 23 éves voltam, amikor felköltöztem Budapestre, évekig dolgoztam a közigazgatásban, az egyik minisztériumban. Letettem a közigazgatási szakvizsgát, 2015-ben a szakmai munkámért miniszteri kitüntetést is kaptam. Sokat dolgoztam és képeztem magam, de ha őszinte akarok lenni, akkor abban a világban sem találtam egy idő után a helyemet. Mindenki tudta, hogy korábban szépségkirálynő voltam, beskatulyáztak, ezért bárhogy igyekeztem, engem sosem ismertek el úgy igazán, mint a többi kollégámat. Egyáltalán nem bántam meg, nagyon sokat csiszolt rajtam a Minisztérumban eltöltött időszak. A modellkedés az állandó munkámmal párhuzamosan mindig megmaradt, de az meg mentálisan nem volt kielégítő számomra. Még a szépségversenyt követően megkerestek aktfotózással kapcsolatban is különböző férfimagazinok, amivel én nem akartam élni. Talán emiatt nem futottam be celebként, amit mondjuk nem bánok. Három évvel ezelőtt határoztam el, hogy jelentkezem a TV2 Akadémiára, akkor körvonalazódott bennem, hogy ezt csinálnám a legszívesebben, és talán még nem késő belevágni.

Ennek kapcsán kezdted el aktívabban használni a közösségi médiát. Jelenleg több mint 50 ezren követnek az Instagramon. Hogy csináltad?

Nagyon furcsa és megfoghatatlan ez az influencer-marketing számomra. Kettős érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Ha megnézzük jobban ezeket a közösségi média sztárokat, nagyon kevés helyen találunk valós és ötletes tartalmakat. Elég felszínes ez a világ, vásárolt külföldi követők, vásárolt külföldi like-ok. Egy sor alkalmazással és módszerrel lehet ezeket generálni, de aki valódi közösséget szeretne kiépíteni, annak teljesen felesleges ezekbe pénzt és energiát fektetnie. Egy esztétikus, de tartalmilag is jól megszerkesztett Instagram-profil nagyon sok időt és ötletet igényel. Az elején baromi nehéz. Én úgy voltam vele, hogy se magamat, se másokat nem szeretnék becsapni, éppen ezért kezdtem el videózni is. Azt szerettem volna, hogy magyarok kövessenek, legyen témafelvetés, és jöjjenek a kommentek a bejegyzések alatt. Most végeztem el egy egyéves social media manager tanfolyamot is, ahol azt mondták a szakértők, hogy hamarosan eltűnnek majd a like-ok a közösségi médiából, és valójában pont az lesz fontos, amit én is szeretnék propagálni, a minőségi tartalomgyártás és közösségépítés.

Milyen a te követői bázisod?

Nagyon változatos, sokféle ember követ és nagyon eltérő, hogyan reagálnak, mennyire aktívak. A hozzászólást a legnehezebb kiszedni az emberekből. A tinilányok nagyon szeretnek like-olni, de a harminc feletti nők már kevésbé. Az Instagramon úgy vettem észre, hogy a tinédzserek és a huszonéves korosztály a legaktívabb, így ha valaki nagy like-számot szeretne elérni, szerintem őket érdemes becélozni. A Facebook közönsége idősebb ennél, oda érdemes másképpen pozícionálni a tartalmakat. Számomra nagyon fontos volt, hogy mindkét felületelen jelen legyek, és szinkronban menjen a kettő, illetve közel azonos eléréseket tudjak produkálni. Nem tudom, hogy ez a lufi mikor fog kipukkadni, de egyelőre boldog-boldogtalan influencer szeretne lenni, és sokakaknak sikerül is. A minőség már egy másik kérdés.

Úgy képzelem, hogy aki ebbe belevág, figyeli a többieket is. Te kikből inspirálódsz?

Külföldön nagyon igényes influencerek vannak, főleg belőlük inspirálódom, az egyik nagy kedvencem Sarah Zerafa. Nem egy tipikus szép arcú lány, de hatalmas ötletei vannak, az édesanyja fotós, vele valósítja meg őket. Megállás nélkül megy nála az Insta-sztori, sok IGTV-s posztja is van, ami még Magyarországon annyira nem terjedt el, de én nagyon szeretem.

Képernyősként, műsorvezetőként fontos a megjelenés, ami esetedben nem jelenthet gondot. De mi a helyzet a tartalmakkal? Vannak kedvenc témáid?

Alapvetően nagyon kíváncsi, érdeklődő személyiségem van. A divat a lételemem, de mellette leginkább az állat- és gyermekvédelem, és a hátrányos helyzetű emberek élete foglalkoztat. Többször voltam már a Noé Állatotthonban, önkénteskedtem, vittem adományt és sétáltattam is az ott élő állatokat. Nagyon jó érzéssel tölt el, amikor részt vehetek ilyen dolgokban, ez nem a szokásos, szépségkirálynős maszlag. Szerintem fontos, hogy elhivatottak legyünk, menjünk oda, segítsünk, és ne mentsük fel magunkat azzal, hogy megszakad a szívem, ha meglátom azt a sok szerencsétlen sorsú állatot. Ugyanez a helyzet a beteg gyerekekkel is. Van egy srác, akit Csorba Dávidnak hívnak és a Duchenne-féle izomsorvadásban szenved. Ez egy gyógyíthatatlan genetikai betegség, de a beteg életkörülményein lehet javítani. Az édesanyja nem adta gondozásba, így otthon gondoskodik a fiáról, aki a kortársai közé ugyan nem mehet ki személyesen az állapota miatt, de az internet segítségével folyamatosan lépést tud tartani a világ történéseivel és kapcsolatokat épít, levelezik. Az ő története nagyon megérintett, szerintem nagyon fontos, hogy ezeket másoknak is megmutassuk. Remélem, hogy egyszer majd lehetőségem nyílik egy nagyobb tévécsatornánál valamilyen magazinműsorban tenni ezért. Idén nyáron már volt lehetőségem több alkalommal is beugrani, mint műsorvezető a TV2 egyik külső gyártású magazin műsorába, a Több mint TestŐrbe, ha pedig a kisbabánk nagyobbacska lesz, szívesen dolgoznék valamilyen más produkcióban is.

Friss anyukaként is szeretnél tartalmakat gyártani?

A várandóssággal kapcsolatban még mindig sok olyan kérdés van, amire az újdonsült kismamák többsége nem tudja a választ. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok kismamának nincs, vagy kevés információja van arról, hogy a babavárás időszakában lehet-e, kell-e egyáltalán edzeni, ezért a közelmúltban csináltam is egy ilyen témájú videót a YouTube-csatornámra. Készült videóm a várandósság alatti szépségápolásról is, de folyamatosan ötletek, hogy az állapotom kapcsán milyen ismeretterjesztő tartalmakat tudnék gyártani. Az a jó ebben, hogy nincs kényszer, akkor foglalkozom ezzel, amikor jól esik, így a baba mellett sem szeretném teljesen felfüggeszteni ezt a tevékenységet.

Pohorelli Bettina, a sminkes, aki a magyar elitet szépíti. A szőke szépség lassan tíz éve van a szakmában, azóta már több magyar hírességet sminkelt, de olyan világsztárok is kerültek már az ecsete alá, mint a milliárdos üzletember édesanyja, Maye Musk. Interjú a sztársminkessel.

Leadfotó: Kojnok Tímea Photography

Oldalak

Szólj hozzá Te is!