#filternélkül: Molnár Lainey, a nők leghangosabb magyar szócsöve - Interjú
Hosszú évek óta ír, több könyve is megjelent, ma pedig a legnemzetközibb arca a magyar Instagramnak. Molnár Lainey megjárta a hadak útját a közösségi médiában, de a rossz tapasztalatai ellenére is újrakezdte, a sikerét pedig mi más mutatná jobban, hogy ma már közel negyedmillió felhasználó követi őt.
#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel
.webp)
Aki kérdez: Lakatos Melinda
Élet a neten és azon túl
Az internet nem felejt - ezt már a digitális világ legelső időszakában, a 90-es években hamar megtanultuk. Gyorsan függőjévé lett a világ, az aggastyánoktól a gyerekekig mindenki csatlakozni akart a világhálóhoz és felfedezni annak minden ismeretlen szegletét. Ma már sokkal tudatosabbak a felhasználók, ráadásul rengeteg szoftvert kifejlesztettek annak érdekében, hogy a járatlanabb vagy fiatalabb generáció is biztonságosan tudjon jelen lenni az online térben.
A magyarok egyik nemzetközi hírű bloggere, Molnár Lainey is a saját bőrét vitte a vásárra annak idején, amikor saját blogot kezdett írni, a sok rossz tapasztalat miatt pedig egy időre úgy döntött, hogy felhagy az internetes karrierjével - pedig nagyon sokan követték őt már a közösségi média előtti időkben is.
Sokáig újságíróként dolgozott, írt két könyvet, a divat pedig máig a legnagyobb szenvedélye. Az elmúlt években több helyen is élt a világban, a home office számára egyáltalán nem ismeretlen, mert évek óta így, szabadúszóként dolgozik. Több különböző cégeknek dolgozik be, mint influencermarketing szakértő és tanácsadó, sikerét pedig jól mutatja, hogy rövid idő alatt ő maga is több mint 200 ezer feliratkozót gyűjtött az Instagramon. Ha pedig valamilyen véletlen folytán marad némi szabadideje, akkor világmárkák régi, vintage táskáit újítja fel.
Kíméletlenül őszinte, tabumentes grafikáit ma már világsztárok osztogatják, de hiába terjed vírusként a neve, csak keveset tudunk arról, ki is ő valójában. Most arra tettünk egy kísérletet, hogy jobban megismerjük. A múltját lezártnak tekinti, így az interjúban sem téptük fel a régi sebeket, de mostani életéről, a közösségi média aranykoráról és a koronavírus-válság okozta globális hatásokról őszitén mesélt a #filternélkül interjúsorozat soron következő részében.
Ma a legtöbben a különleges grafikáid miatt ismernek. Hogyan ismerted fel, hogy az írás mellett a rajzoláshoz is lenne érzéked?
Kislányként is sok dolog érdekelt, de közben egy fekete bárány voltam. Mindkét szülőm profi volt a szakmájában, élsportolóként nagyon fegyelmezett életmódot folytattak. Bár egész életünkben az ő megfeszített munkájukat láttuk példaként az öcsémmel, mégsem futott be egyikünk sem sportolói karriert. 13 éves koromig a létező összes sportot kipróbáltam, de valahogy egyiket sem élveztem igazán, mert mindig is művészlélek voltam. Az edzések mellett így kompromisszumos megoldásként rajziskolába, szakkörökre és kreatív táborokba jártam. Egész életemben rajzoltam, de csak az utóbbi fél év eredménye, hogy elgondolkoztam azon, hogy ebből valami karrier szintjén is történhet. A határtalan kitartást, alázatot és a szorgalmat viszont ellestük tőlük és átvezettük a saját életünkbe.
Az utóbbi években kozmopolitaként működtél, a világ minden sarkát beutaztad. Így képzelted el az életed?
Mindig is az alkotás motivált, eleinte a divatiparban szerettem volna elhelyezkedni. Az érettségi után a KREA divat stylist képzésére jártam, de nem fejeztem be, mert közben akkorára nőtt a blogom, hogy a kettő már nem ment párhuzamosan. Húszéves koromtól öt-hat éven át csak ezzel foglalkoztam, mint vállalkozó. Tulajdonképpen én voltam az első olyan blogger Magyarországon, aki a személyes posztjaiból, munkáiból influencerként tudott tevékenykedni. Olyan időkről beszélek most, amikor még nem volt social media, hanem mindenki blogokat írt és olvasott. A saját magam ura lettem, centiről centire vakartam ki magam előtt az utam. A sikerem persze sokaknak feltűnt, voltak segítőim és volt olyan is, aki elvette tőlem, amit felépítettem. Sok pofára esés volt, ezekből rengeteget tanultam. Egy idő után azonban megcsömörlöttem, azt éreztem, hogy a saját ambícióimat és gondolkodásomat nem tudom összeegyeztetni azzal az országgal, ahová születtem. Nem éreztem úgy, hogy a helyemen vagyok, elvágyódtam. Összepakoltam az összes cuccomat egy bőröndbe, elindultam és hat évig haza sem jöttem.
Jól döntöttél?
Abszolút, hiszen nem menekültem haza sírva két hét után! (nevet) Pár hetet mindig töltöttem itthon a családommal, most a koronavírus-járvány miatt jöttem csak tartósabban haza. De most is az van bennem, hogy ha változnak a dolgok körülöttünk, akkor bármikor összepakolhatom a bőröndömet és utána kiköthetek a világ bármelyik sarkán.
Nem érzed magad gyökértelennek? Élvezed, hogy állandóan mozgásban vagy?
Ez egy életforma, ami nem mindenkinek való. Nincs honvágyam, nincs identitás-érzésem helyekkel kapcsolatban. Ha saját magadat centerbe tudod hozni, mindegy, hol vagy a világban. Tradicionális, nyolcórás, bejárós munkahelyem szinte sosem volt. Mindig a saját magam uram vagyok, nekem csak a laptopom, internetkapcsolatra van szükségem, az összes többit megoldom. Nem frusztrál ez a fajta kiszámíthatatlanság, sőt, ez a felhajtóerőm. Először elindultam Amerikába, Miamiban laktam, de a vízumomat nem sikerült elintézni, így elkerültem Londonba, majd Sydney-ben, az elmúlt pár évet pedig Amszterdamban töltöttem szabadúszóként.
Mivel töltötted az idődet, amikor letetted a lantot?
Minden helyen máshogy zajlott az élet. A legnehezebb része annak, hogy ha folyamatosan költözöl, nem tudnak lineárisan alakulni az emberi kapcsolataid. Vannak nagyon régi barátaim itthonról és vannak lazább kapcsolataim a világ minden egyes tájáról. Szerencsém volt, mert bárhol is jártam, feltaláltam magam, mindig nyitott voltam a barátkozásra. Bekerültem néhány helyi Facebook-csoportba, ahol különböző eseményeket szerveztek expatek részére. Ezek tematizált eventek, általában minden városban van egy-egy csajos, koktélozós parti, ahol összejönnek a 25-30 közötti nők, akik munka miatt költöznek el valahova freelancerként és társaságot keresnek maguknak. Értékes emberekre és közösségre leltem, bárhol is voltam.
Van még egy óriási, időrabló hobbim. Táskákat és dizájner kiegészítőket újítok fel. Három éve csinálom, akár 10-20-30 órát is elbíbelődök velük. Nagyon rosszállapotú, kidobásra ítélt, nagymamáinkkal egyidős Gucci, Dior és Chanel táskáknak adok új életet. Szeretek ezzel pepecselni, iszonyatosan kikapcsol.
Sokan kíváncsiak arra, honnan jön a neved. Nem felfedve a valódit, elárulod, miért változtattad meg?
Úgy érzem, a személyiségem azon része, aki a születési nevemen voltam, már nem létezik. 2008 körül még azon a néven kezdtem el blogolni, 6-7 évig csináltam, de annyi gyűlöletet kaptam napi szinten, hogy évekre kiábrándultam az internetből. Azt látni kell, hogy ha hangosan vállalod a véleményedet, akkor előbb-utóbb megjelennek olyanok, akik nem értenek veled egyet, kritizálnak és a személyiségedet bombázzák. Mivel nem egy márkát vittem, hanem saját magamat, nem kellett szigorúan politikailag korrektnek lennem, belevihettem a véleményemet, meggyőződésemet, volt párbeszéd a követők és köztem. Intelligens viták, nézőpont-ütköztetések voltak, ezért szerették olvasni a blogomat. Eleinte divatról, celebekről, a saját életemről beszéltem, de amikor egyre többen kezdtek figyelni rám, akkor állást foglaltam tabutémákban is.
Ha megosztó témákról beszélsz, az feltűnik az embereknek, én pedig egyedül viseltem el minden negatív kritikát. Volt, hogy halálos fenyegetést kaptam, tudták, hova jár a testvérem iskolába, vagy hogy az anyukámnak milyen autója van... Iszonyatosan bizarr és sok volt, ezért eldöntöttem, hogy soha többet.
Bár volt egy rossz tapasztalatod, az utóbbi hónapokban újra feltűntél a közösségi médiában, immáron Lainey Molnár néven. A platformod elsöprő sikerét én abban látom, hogy a magas vizulitás mellett a posztjaid épp úgy érthetőek egy karancslapujtői magyar lánynak, mint egy bangladesinek vagy egy New York-inak. Miért tértél vissza?
Nagyon sokáig volt úgy Instagram-profilom, hogy nem posztoltam semmit. Idővel egy-egy rajzomat megosztottam, ez egy privát profil volt a barátoknak, amire a rajzokat posztoltam, olyan 38 ezer követőm lett. Márciusban, amikor karanténba kerültünk, a nagy egyedüllétben volt lehetőségem feldolgozni a nőként ért élettapasztalataimat vizuális formában. Egyre többet osztottam meg ezekből a nyilvánossággal, de egy dolgot nem akartam, saját magamat, az arcomat, személyiségemet használni erre a célra. Kitaláltam egy avatart, egy rajzolt valómat, rajta keresztül kommunikálok. Egyik pillanatról a másikra nőtte ki magát a dolog, hogy először 40 ezerből hirtelen többszázezres követői táborom lett. Úgy tűnik, hogy azok a dolgok, amik engem foglalkoztatnak, az mások számára is fontos. Jó látni, hogy egy-egy poszt mennyire gondolatébresztő hatással bír. Emberek a világ minden tájáról vitatkoznak arról, mit jelent nőnek lenni, miért kell a tabukat feloldani, hogyan élhetünk úgy, hogy kevésbé ártsunk önmagunknak és másoknak. Szerettem volna, ha ezekkel a rajzokkal és szövegekkel egy egészségesebb, tudatosabb mederbe terelhetem az embereket. Ha már egy ember életére hatással van, és javít az életminőségén egy mondanivalóm, akkor nekem már megérte, hogy újra megjelentem a közösségi médiában és félretettem az ellenérzésemet az ügy hasznossága miatt.
A névváltoztatásod szép metaforája a személyiséged fejlődésének. De a szüleid mit szóltak, mikor kiderült, hogy nemcsak az online térben, hanem a valóságban is megváltoztatod a nevedet?
Egyfelől tiszteletben tartották a születési nevemmel kapcsolatos ellenérzéseimet, hiszen szeretnek és számukra az én boldogságom a legfontosabb. Másfelől anyukám kitalált nekem egy olyan becenevet az új nevemmel, ahogyan csak ő hív és ezt mindketten nagyon szeretjük. Megértik, hogy így döntöttem, nem nehezteltek rám egy percig sem emiatt.
Most már néhány hónapja itthon vagy. Visszatértél az online térbe és Magyarországra is. Otthonosan érzed magad?
Eleinte nagyon fáztam a gondolattól, hogy újra itthon éljek, de kiderült, hogy tényleg nagy igazság az, hogy ha jóban vagy magaddal, akkor bárhol boldog lehetsz. Egyáltalán nem gondolom, hogy tartósan itthon maradok, de most jó itt lenni. Minőségi időt tölthetek a családommal, a nyáron felvettem a kapcsolatot a régi ismerősökkel, belföldön utazgattam, borvidékeket jártunk be. Nem olyan rossz ez most. Ráadásul az itthoni karanténban és nyugiban mellesleg még egy új könyvet is tudtam írni.
Mellesleg?
Úgy mellesleg, egyfajta side-projektként! (nevet) Az új könyv úgy alakult, hogy 2014-ben már írtam egy könyvet, ami meg is jelent nyomtatásban, aminek az volt a címe, hogy Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! Ez egy túlélő-kalaúz volt, ambíciózus, városi nőknek, mint egyfajta modern füveskönyv. Eltelt azóta hat év és rengeteget változott azóta a gondolkodásom. Ott ültem a gépem előtt a karanténban, heti egyszer hagytam csak el a lakást egy bevásárlás idejére, úgyhogy tengernyi időm lett gondolkozni és írni. A második könyv címe az lett, hogy Esküszöm, hogy csak jóban sántikálok! Van benne spiritualitás, women empowerment, őszinteség és pozitivitás. Kijött a fejemből az ötlet, illusztráltam, nem gazdasági megfontolás volt, hanem szerelem és boldogság projekt, éppen ezért csak digitálisan jelent meg.
Nemzetközi híre van az illusztrációidnak, világsztárok osztják meg a tartalmaidat és a legnagyobb szórakoztató portálok, a BoredPanda és a 9GAG is felhasználta már a rajzaid. Most már nemzetközi híred van, még nagyobb támadási felület. Negatív kritikát kapsz most is?
Annyira pozitívak a rajzaim, hogy erre nem igazán van esély, ráadásul ahogy egyre idősebb vagyok, könnyebben engedek el dolgokat. Ha valaki a negatív kritikát nem építő, hanem gyűlölködő, lekezelő, vagy sértő hangnemben fogalmazza meg, akkor nem tudom magamra venni, hiszen csak azt bizonyítja, hogy nem ugyanazon a nyelven kommunikálunk. A magam részéről a pozitív gondolkodásban, egymás bátorításában hiszek, csak abból épülhetnek nagy dolgok. A rajzaimmal a jövőben is ezt a gondolatot szeretném szolgálni.
Informatív, edukációs videóival robbant be a köztudatba Dóczi Attila, azaz Attis a magyar YouTube egyik legnagyobb sztárja. A fiatal vlogger módszere ma már egyetemi tanagyag, a jövőjét pedig kommunikációs trénerként képzeli.
Leadfotó és fotók: Lainey Molnár engedélyével
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
