Sztárok

Esztergályos Cecília így tudta túltenni magát azon, hogy nem született gyereke

Pihenne, de a munka motiválja

"Az uram szeretné, ha itthon maradnék, hogy ne dolgozzak ennyit, mert nem jó. Tényleg nem jó, mert az embernek a szervezete jelez. Nagyon szeretnék kerámiázni és festeni, ha lenne rá időm, de imádom a társulatokat, akikkel utazom és együtt dolgozom" - fejtette ki a színésznő, aki szerint a tettek tartják életben az embert.

A vonatkozó kutatás is Esztergályos szavait igazolják. Azok a 70 év felettiek, akik úgy érzik, életük során belevágtak céljaik megvalósításába, ma az élet majd valamennyi területén elégedettebbek a helyzetükkel, mint egykoron bátortalan kortársaik: jelenlegi hangulatukat és boldogságukat, életkedvüket és fizikai aktivitásukat valamennyien jobbnak ítélik meg annál, mint ami szerintük kortársaikra jellemző - áll a közleményben.

Lapozz, a cikknek még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.