Hosszú idő után most először mesélt új párjáról Shane Tusup

Shane Tusup három éve vált el, mind szakmai- és magánéleti értelemben is Hosszú Katinkától, akivel még az egyetem ideje alatt ismerkedtek meg. Nemrég pedig bombaként robbant a hír, miszerint a kiváló edzőre ismét rátalált a szerelem, sőt szakmája csúcsán van, hiszen számtalan remek sportoló edzőjeként tartják számon. Shane most hosszú idő után először mesélt új párjáról, Courtney-ről, sőt szakmai kihívásairól is. Íme!

Újra szerelmes

Shane Tusup amerikai úszó, edző, Magyarországon négyszer, 2013-ban, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben megválasztották az év edzőjének, bár a legtöbben mégis Hosszú Katinka edzőjeként, illetve exférjeként ismerik. Az egykori pár 2018 májusában jelentette be hivatalosan is, hogy kapcsolatuk mind szakmailag, mind pedig a magánéletben véget ért és az úszónő nem Tusuppal folytatja a munkát. A 33 éves edzőre azonban egy éve ismét rátalált a szerelem, Courtney személyében, akivel édesanyja unszolására egy borkóstolón ismerkedtek meg. "Már jó ideje együtt vagyunk és idővel egyre jobb lesz a kapcsolatunk, erősebbek lettünk. Az, hogy ő meghozta azt az áldozatot, hogy ide költözött Magyarországra, azt szavakban ki sem tudom fejezni, hogy mit jelent nekem. Egy őrült élmény volt amúgy is ez az elmúlt másfél év a koronavírus járvány miatt, hiszen sem ő, sem én nem láthattuk a családunkat. Nem tudom, hogy a sok nehézséget hogyan kezeltem volna nélküle” - mesélte Tusup az RTL Klub Fókusz című műsorának.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.