Sztárok

Hihetetlen, mit művelt Elon Musk: a világ leggazdagabb embere lefeküdt a legjobb barátja feleségével, tönkretette a Google-alapító házasságát

Bár tagadja a vádakat, a sajtó mégis attól hangos, hogy Elon Musk viszonyt folytatott Sergey Brin Google-alapító feleségével, aki egyébként jó barátja volt a világ leggazdagabb emberének – nos, annak ellenére, hogy Elon tagad, a New York Post szerint mégis térdre ereszkedve kért bocsánatot a férfitől.

Elon, a dollármilliárdos

Elon Musk neve bizonyára senki számára nem ismeretlen: a dél-afrikai származású 51 éves amerikai mérnökként, tervezőként, közgazdászként, cégalapítóként és természetesen befektetőként is tevékenykedik, így mondhatni mindenhol megvetette a lábát, ahol csak tudta. Olyan vállalkozások fűződnek a nevéhez, mint a PayPal, a SpaceX, a Tesla vagy éppen a Hyperloop megtervezése, ezért nem meglepő, hogy Elon vagyona gyakorlatilag egy átlag ember számára felfoghatatlan: 2021 januárjában ez a szám elérte a 188 milliárd amerikai dollárt, így ő lett a világ leggazdagabb embere, a Time magazin pedig az Év Emberének is megválasztotta. Na persze tett is ezért: első jelentősebb üzleti fogása a Blastar nevű játékprogram eladása volt, amit csupán 12 évesen írt meg, így a pénz mögött egy igen nagy elme áll, akinek azonban akadnak kétes és bizarr ügyei. Nemrégiben például arról szóltak a hírek, hogy Musk pénzzel akarta elhallgattatni az őt szexuális zaklatással vádoló légiutas-kísérőt, most pedig attól hangos a sajtó, hogy a briliáns üzletember lefeküdt a Google-vezér, Sergey Brin feleségével – ez utóbbiról a The Wall Street Journal számolt be, és mint írták: a vállalkozó a viszonnyal tönkretette egyik legjobb barátja házasságát. És hogy mi volt Elon reakciója? Nos, természetesen ezt a vádat is tagadja, és ahogyan azt már tőle megszokhattuk, Musk Twitteren fogalmazta meg gondolatait az üggyel kapcsolatban.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...