Sztárok

Doszpot Evelin ritkán látott nagylánya már kész nő: a 19 éves Hanna csak úgy ragyog – fotók

Doszpot Péter felesége, Doszpot Evelin három gyermeket hozott a világra. Legidősebb lánya, Hanna mostanra gyönyörű felnőtt nővé érett, ráadásul kiköpött mása az édesanyjának.

Nem esett messze az alma a fájától

Doszpot Péter neve a nyolcvanas évek végén vált széles körben ismertté, hiszen ekkor került a magyar rendőrséghez. Néhány évig a Nagykáta Városi Rendőrkapitányságán dolgozott, mint bűnügyi nyomozó, hamarosan azonban a Pest megyei Rendőr-főkapitánysághoz került, ahol az életvédelmi osztály csoportvezetője volt 1996-ig, majd kinevezték a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetőjévé. Igazi sztárzsaruként ismerte meg az ország, 1998-ban például az év budapesti rendőrévé választották, végül 2001-ben leszerelt a rendőrségtől. A korábban országgyűlési képviselőként is dolgozó Doszpot mindeközben megnősült, ám a 14 évig tartó házasság végül zátonyra futott, hamarosan pedig megismerte élete szerelmét, Evelint, akinek 2009-ben mondta ki a boldogító igent. Mindketten szülőkként érkeztek a kapcsolatba, hiszen új feleségének már volt egy kislánya, Hanna, aki mostanra csodaszép fiatal nővé érett. Részletek a galériában!

Doszpot Evelinnek korábban rengeteg borzalmat kellett átélnie egykori párja miatt: az édesanya nemrég őszintén vallott arról, hogy hosszú ideig volt a párkapcsolati erőszak elszenvedője. A rémálomból végül kislányának köszönhetően sikerült elmenekülnie, akivel ezt követően új életet kezdett.
Kattints a további képekért!

Pintér Janka igazi szerelemgyermek, hiszen Pintér Tibor és Janza Kata elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot akkor, amikor szülei még igazi álompárnak számítottak.

Leadfotó: Facebook/ Eve__LanD

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.