Sztárok

Dolly Parton sokéves, megható titkára derült fény: ezért visel mindig hosszú ujjú felsőket az énekesnő

Kínos tetoválások?

Dolly életének nagy részében híres volt, a közvélemény pedig sosem hagyta szó nélkül jellegzetes külsejét: nagy, szőke frizura, hosszú körmök, óriási, csillogó ékszerek, na meg persze a kerekded idomok, amiket az énekesnő sosem szégyellt megmutatni egy-egy vadító szerelésben. Egy másik, már-már ikonikus dolog külsejét illetően az az, hogy Dolly védjegyévé vált az, hogy szinte mindig hosszú ujjú felsőket visel és ujjatlan kesztyűt. Sok rajongója töprengett már el azon, miért is nem láthatták kedvencüket például egy ujjatlan felsőben, és úgy tűnik, erre most választ is kaptunk. Az egyik elmélet szerint Parton tele van tetoválva, és ez az oka annak, hogy takarja karjait, bár a tetkók állítólag egész testét befedik. Dolly hosszú évekig nem erősítette meg, de nem is cáfolta az ezzel kapcsolatos pletykákat, végül 2020-ban a People magazinnak adott egy interjút, ahol megemlítette a dolgot: „Van néhány tetoválásom, ez igaz, de mind ízléses. Nem vagyok az a nagy tetkó-lány, így nincs rajtam olyan minta, amit takargatnom kéne” – vallotta be az énekesnő és hozzátette, szalagok, masnik és pillangók díszítik nagyrészt testét. „Egy ideig nagyon beteg voltam, és etetőcsővel juttatták belém az ételt. Ez egy kis bemélyedést hagyott az oldalamon, ami nem tetszett, mert a heg lilává vált egy idő után, így a tetoválásokat a műtéti sebek elfedésére használtam. Igazán sötét és botrányos rajzaim azonban nincsenek, valójában mind pasztellszínű” – árulta el Dolly, az hosszú ujjú felsők oka tehát nem az, hogy néhány obszcén tetoválást leplezne velük a sztár.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.