Sztárok

Magyar zenekar veszi fel új lemezét a Beatles legendás stúdiójában

Unikális felállásban és egy világra szóló lehetőséggel folytatja pályafutását a Dirty Slippers zenekar.

Exkluzív fotózáson járt a népszerű pop-rock csapat

A pandémiás időszak ellenére is rendkívül aktív munka zajlik a Dirty Slippers zenekar háza táján, hiszen jó pár helyen lehetett olvasni a sajtóban arról, hogy a zenekar elkészítette három nemzetközi sztárproducer közreműködésével a Vársz valahol című vadonatúj, 10 számos nagylemezét, majd pár hete megjelent a Rendetlen gyerek című videoklipjük, amely azóta hallható több magyar rádióban, a YouTube-on pedig jelenleg közel 250 ezren tekintették meg.

A zenekar alapítója és frontembere, Lobó-Szalóky Lázár, valamint 2014 óta állandó szerzőtársa, Bodrogközy Rita az ATV reggeli műsorában a közelmúltban fontos bejelentést tettek: új felállásban folytatják, mi pedig azonnal megkérdeztük Lázárékat, hogy pontosan mi is történt, a banda új felállásának promóciós fotózásáról pedig elhoztuk a nektek legjobb képeket.

"A tavalyi évben számomra kiderült, hogy másokkal képzelem el a zenekar jövőjét. Ritával a pandémia alatt a saját stúdiónkban elkészítettük a legújabb albumunkat, ami az elődeihez képest egy dallamosabb, kiforrottabb anyag lett. Ezeknek a daloknak az előadásához pedig megtaláltuk azokat az új zenésztársakat, akik véleményünk szerint és a próbafolyamatok során máris bizonyították, hogy a hangszereknek lelkük van, s érzelmileg is hitelesen tudják képviselni a zeneiségünket és a mondanivalónkat. Így a legnagyobb szeretben és jó hangulatban kezdtük el a közös munkát Ferenczi Bebivel és Tóth Zsomborral" - kezdte Lázár riporterünknek, majd Rita folytatta és beszámolt az első tapasztalatokról, amelyek az új felállás kapcsán érték őt.

"Teljesen zökkenőmentesen ment az átállás, hiszen a stúdiófelvételen és a fotózáson is egyaránt kiderült, már fél szavakból is megértjük egymást. Nagyon jó érzés, hogy egy irányba evezünk és aktív alkotói közösséget tudhatunk magunkénak. Inspirációból sincs hiány, hiszen nagyon sok ötletünk van a jövőre nézve" - kecsegteti olvasóinkat az énekesnő.

Ferenczi Bebi, aki már olyan rangos díjakat is magáénak tudhat, mint a Drum-Line dobverseny harmadik helye - valamint ő Tolvai Reni zenekarának a dobosa -, boldogan osztott meg további részleteket.

"Jó érzés olyan zenekarban játszani, ahol, mint egy család, mindenkinek megvan az önálló szerepe, mind hangszeres tudást illetően, mind személyiség tekintetében. Számomra mindig fontos volt, hogy zenekarban az elvárt és megtanulandó dalok mellett a saját ötleteim is megvalósításra kerüljenek és egy ilyen inspiráló közegben ez nagy szabadság. A Rendetlen gyerek és a Nyitva egyébként is a szívem csücske" - vallotta meg a doboslány.

Több underground formációban is bizonyított a banda új basszusgitárosa, Tóth Zsombor, akit a legtöbben a Fonogram-díjjal is elismert Péter Kőváry & The Royal Rebels-ből ismerhet a közönség. A zenész megkeresésünkre elmondta, hogyan éli meg, hogy most egy pop-rock formációban működhet közre.

"Bevallom, engem váratlanul ért a megkeresés a Dirty Slippers felől, hiszen innen nézve én többé-kevésbé keményebb zenét játszó bandákban, és underground körökben mozogtam azelőtt. Viszont az elmúlt egy év a világban amúgy is hozott épp elég olyan helyzetet, amikor kiléptünk a komfortzónánkból. Tehát azt gondoltam, ideje nyitottnak lenni, miért is ne próbáljuk meg! Az eddigi közös munka és élmények pedig abszolút felülmúlják az előzetes várakozásokat, kíváncsian várom a folytatást" - válaszolta bizakodva a banda bőgőse.

A zenekarvezetője, Lázár azt is elárulta, hogy a nyár folyamán - ha a Covid-helyzet megengedi - akkor Londonba utaznak el, hogy a legendás Abbey Roadon rögzítsék az új albumukat.

Tavaly volt 10 éve, hogy feltűnt az X-Faktor színpadán, idén pedig szintén kerek évfordulót ünnepel, 30 esztendős lesz. Koronavírus-válságról, új dalokról, testvéréről és családjáról beszélgettünk a népszerű énekes-színésszel.

Leadfotó és fotók: Joseph Falcon

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Főként az androidos mobilok tulajdonosainak életét keserítheti meg a SoumniBot nevű kártevő, mely képes ellopni az adott eszköz IP-címét, fiókadatait, névjegyeit, SMS-eit, fényképeit és videóit is.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?