Sztárok

Nagy terveket szövögetett Diana hercegné: a halála előtti napon döntött úgy, hogy belevág az ismeretlenbe

Diana hercegné kész lett volna új fejezetet nyitni az életében, a sors azonban idejekorán közbeszólt…

Mi lett volna, ha…?

Diana hercegné és Károly herceg 1980-ban figyeltek fel egymásra, majd hamarosan járni kezdtek, 1981-ben pedig hivatalosan is összekötötték az életüket – azonban mint ismert, a frigy egyikük számára sem hozta el a várva várt boldogságot, a herceg részéről főleg Kamilla miatt. A szívek királynője nyíltan vállalta az érzéseit a sikertelen házassága miatt, amit a palota sosem nézett jó szemmel, az emberek szemében azonban – többek között – pont ezért volt rokonszenves, emberi és szerethető. A házaspár végül úgy döntött, hogy külön utakon folytatják tovább, ezzel pedig Diana végre megízlelhette a szabadságot, ráadásul az új szerelem is rátalált – mindezt azonban nem élvezhette sokáig, a válást követő évben ugyanis halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Mint kiderült, a hercegnének nagy tervei voltak a jövőjét illetően, és pont a tragédiát megelőző napon szánta el magát egy komoly lépésre. Részletek a galériában!

1997. augusztus 31-én gyászba borult a világ, hiszen ezen a napon az imádott Diana hercegnő életét veszítette egy borzalmas balesetben Párizsban – rajta kívül még ketten ültek a kocsiban, szerelme, Dodi Fayed és a sofőr, Henri Paul szintén meghaltak.
Kattints a további képekért!

Néhány évvel ezelőtt tévéműsor készült Diana hercegnő tragikus haláláról, amelyben szívszorító részletek láttak napvilágot a szívek királynőjének utolsó napjairól, óráiról.

Leadfotó: Tim Graham Photo Library via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.