Sztárok

Demcsák Zsuzsa nehezen viseli a távkapcsolatot, férje hamarosan Budapestre érkezik

Nehéz időszak

A friss házaspárnak az Ázsia Expressz forgatása után egy kis időre el kellett válnia egymástól, mivel a férfinak a Magyarországra való utazásához vízumot és tartózkodási engedélyt kellett intéznie. Ám a várakozás időszakában sem tétlenkedett a páros: egész idő alatt telefonon tartották a kapcsolatot. "Az elmúlt hetekben Skype-on tartottuk a kapcsolatot, ami az időeltolódás miatt sem volt könnyű. Csak miután lefeküdtek aludni a gyerekek, este 11 órától beszélgettünk hosszabban. Nagyon nehéz volt ezt elviselni, főleg a fizikai távolság miatt, még ha lélekben együtt is voltunk" - panaszolta Demcsák Zsuzsa a Meglepetés magazinnak.

Jöhet a gólya

A műsorvezetőnő elárulta azt is, bár kezdetben gyerekei nagyon meglepődtek, viszonylag hamar elfogadták döntését. "Nyitottak a gyerekeim, jól fogadták, hogy férjhez mentem külföldön. Nekik az a fontos, hogy boldognak lássanak, én pedig most nagyon az vagyok"- mondta mosolyogva Zsuzsa, aki a Meglepetés szerint nem zárkózik el egy harmadik, közös gyermek vállalásától sem. "A férjem azt mondta, ő nem ragaszkodik a közös gyerekhez, ha mégis lesz, akkor lánya születik" - mondta a műsorvezető, aki bízik benne, hogy férje rövidesen munkát is talál a magyar fővárosban.

Demcsák Zsuzsa Prágában szüleletett, majd Budapesten végezte egyetemi tanulmányait.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.