Sztárok

Napvilágot látott az igazság: ezért utasította vissza II. Erzsébet királynőt David Bowie

David Bowie a múlt század leghatásosabb zenészeinek táborát erősítette. Mindig is különcnek, valamint kiszámíthatatlannak tartották, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy évekkel ezelőtt elutasította II. Erzsébetet.

Nem tagadta a döntése okát

A londoni születésű David "Davey" Jones mindig is tudta, hogy a zeneiparban szeretne kiteljesedni. Gyerekkora óta arról álmodott, hogy legnagyobb példaképeit – Little Richardot és Elvis Presleyt – követve egy nap ő maga is rálép a siker felé vezető útra, és végül David Bowie néven szerez majd hírnevet. Bár a kezdeti próbálkozásai kudarcba fulladtak, 1969-ben fordulóponthoz ért az élete: ekkor jelent meg a Space Oddity című dala, ami a brit kislemezlista 5. helyét érte el, a neve pedig egy csapásra ismertté vált az egész világon. Ma már nincs olyan ember, aki ne tudná, ki ő, és még azok is legendaként hivatkoznak rá, akik nem feltétlenül tartoznak a rajongói közé. A különcként emlegetett zenész izgalmas életutat járt be, sokan pedig mind a mai napig úgy gondolnak rá, mint azon hírességek egyike, akik visszautasították Őfelségét. Részletek a galériában!

Bár David Bowie 2016 óta nincs az élők sorában, személyét még mai is szeretet és rajongás veszi körül. Munkásságával örökre beírta magát a történelembe, éppen ezért II. Erzsébet is felfigyelt rá, ő azonban mit sem törődve ezzel, nemet mondott az uralkodónak.
Kattints a további képekért!

David Bowie és Freddie Mercury a múlt század leghatásosabb zenészeinek táborát erősítették. Elképesztő tehetségükkel örökre beírták magukat a történelembe, ráadásul a 80-as évek elején még egy közös szerzeményük is született, ám azt csak nagyon kevesen tudják, hogy valójában milyen volt a kapcsolat közöttük.

Leadfotó: Margaret Norton/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Blake Lively és Ryan Reynolds párosát rengetegen imádják, a színészpár tökéletes példája annak, hogy bizony a hollywoodi sztárok kapcsolata is lehet boldog és tartós a hírnévvel járó minden negatívum...
Fashion&Beauty
A különböző dióféléket leggyakrabban fizikai hámlasztóként használják a bőrápolásban, ami nem mindenkinek ajánlott. Viszont nem ez az egyetlen létező felhasználási módja ezeknek a csodamagvaknak.
Sztárok
Drew Barrymore már több alkalommal is igencsak nagy meglepetést okozott rajongóinak kijelentéseivel és véleményével, ezúttal a fehérnemű viselését illetően nyílt meg a színésznő.