Daniel Craig lányából szőke bombázó lett: a 30 éves Ella minden férfiszívet meghódít – fotók

Daniel Craig két gyermek büszke édesapja: idősebbik lánya, Ella már önálló életet él, ráadásul olyan gyönyörű, hogy arra nincsenek szavak.

Elbűvölő szépség

Daniel Craig és magyar származású felesége, Rachel Weisz színésznő hosszú évek óta élnek boldog házasságban. Kapcsolatuk régre nyúlik vissza, ugyanis korábban baráti viszonyt ápoltak, sőt együtt dolgoztak az Álomház című filmen is. Szerelmük végül 2010-ben szökkent szárba, egy évvel később pedig oltár elé álltak egy privát New York-i ceremónia keretein belül, melyen csupán négy vendég vett részt, beleértve Daniel 18 éves lányát, Ellát, és Rachel ötéves kisfiát, Henryt. A James Bond-filmek sztárja 1992-ben Fiona Loudon színésznővel kötött házasságot, s noha még abban az évben világra jött egyetlen közös gyermekük, két évvel később a válás mellett döntöttek. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű nővé érett Daniel Craig elsőszülött lánya:

Szülei válása után Ella az édesanyjánál maradt, gyermekkora nagy részét pedig Londonban töltötte. 17 esztendősen az Egyesült Államokba költözött, miután felvételt nyert egy bentlakásos iskolába Massachusettsben.
Kattints a további képekért!

Nicole Kidman és Tom Cruise a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb álompárja volt, házasságuk tizenegy év után futott zátonyra. Saját gyermekük nem született, azonban örökbe fogadtak egy fiút és egy lányt, akiket nagy szeretetben neveltek.

Leadfotó: Tim P. Whitby/Getty Images for EON Productions, Metro-Goldwyn-Mayer Studios, and Universal Pictures

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Lifestyle
Akár több napig is puhák, frissek és omlósak maradhatnak a kenyérszeletek, ha kiprópálod a cikkünkben bemutatott praktikát.
Lifestyle
A csillagok konstellációja olyan helyzeteket teremt, amelyek során ezek az emberek szembesülhetnek anyagi döntéseikkel, és megtapasztalhatják azok következményeit – legyen az pozitív vagy negatív.
Lifestyle
Az élet furcsa és kiszámíthatatlan módokon sodorhat minket szembe múltunkkal.