Csepregi Éva félresikerült esztétikai beavatkozásáról vallott – Szerencsére már nem látszik rajta

Megbánt szépészet

„Háromhetente járok kozmetikushoz, időnként használok hyaluronsavat, ami nagyon bevált. Hiszek a jó krémekben. Régen semmi sem volt, amit magunkra kenhettünk volna, édesanyám annyira örült, amikor megjelent az első univerzális krém. Nem csak krémeket, több mindent kipróbáltam, ami a szépséggel kapcsolatos. Bevallom, egyik-másikat meg is bántam. A fájdalmas kezeléseknél megálltam, például a tartós tetoválásokat nem szeretem. Egyszer belevágtam egy szempillasűrítésbe, de az kegyetlen volt. Amikor meg botoxot adattam a homlokomba, olyan érzésem lett, mintha befogták volna a szememet, nem tudtam játszani az arcommal. Inkább legyen ott az a kis ránc. Persze igyekszem eltakarni, ezért is utálom a szelet, kifújja a szemembe fésült hajat, aminek rejtenie kellene a korom első nyomait " – nevetett Éva, aki főleg zöldségeket eszik.

Mindenevő lenne

„Én mindenevő vagyok, bármit szívesen megennék, de a szénhidráttól, édességtől el vagyok tiltva, csak néha fogyasztok belőlük. Tegnap vendégség volt nálam, gyümölcs alapú édességet készítettem. Emellett egyre több zöldséget eszem, tudom, hogy a fele tányérnak abból kellene állnia” – árulta el az énekesnő.

Csepregi Éva szerelmi életéről ITT olvashatsz.

Leadfotó, fotó: Facebook/Csepregi Éva,A Mi Velencénk

Oldalak

Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.