Sztárok

Szörnyű hírt közöltek az orvosok a Thor címszereplőjével - Chris Hemsworth visszavonul a színészettől

A sikeres hollywoodi színész nemrég tudta meg, hogy Alzheimer-kórra hajlamosító gént örökölt a szüleitől.

Beigazolódott a félelme

Chris Hemsworth, a Thor-filmek 39 éves sztárja a Disney+ Határtalanul című dokumentumfilm-sorozatának munkálatai során tudta meg, hogy szüleitől az Alzheimer-kórra hajlamosító gént örökölt a szüleitől. A produkció részeként ugyanis alávetette magát egy speciális vizsgálatnak, melynek végén letaglózó hírt közöltek vele a szakemberek: kimutható, hogy szüleitől örökölte az ApoE4 gént, így aztán az emberiség azon elenyésző töredékéhez (2-3 százalékához) tartozik, akiknél tízszer nagyobb az Alzheimer-kór kialakulásának veszélye, mint azoknál, akiknek nincs meg mindkét génmásolatuk.

Az ausztrál születésű amerikai filmcsillag a Vanity Fairnek azt nyilatkozta, a dokumentumfilm-sorozat során történt vizsgálatok a legszörnyűbb balsejtelmét igazolták, s a megrázó élményt követően úgy döntött, hátat fordít karrierjének, s - határozatlan időre, de - visszavonul a színművészettől. Hemsworth kifejtette: az Alzheimer-kórt megelőző lépések - stresszkezelés, mozgás, alvás, táplálkozás - felmérhetetlen hatást gyakorolnak egész életünkre.

Fotó: 123rf

Lapozz, azonnal folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nagy Melanie kiskorában egészen más karriert képzelt el magának, mint amivel jelenleg foglalkozik: G.w.M volt párja nemrég elmesélte, korábban milyen területen folytatott tanulmányokat.
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!