Sztárok

A 80-as évek legnagyobb énekesnője volt, dalaira ma is bulizik az egész világ: így néz ki most az egykori rockistennő, Bonnie Tyler

A rockénekesnő a hónap elején töltötte 71. életévét, de még mindig kirobbanóan jó formában van – az azonban nem biztos, hogy felismernénk őt az utcán, ugyanis alaposan megváltozott.

Óriási slágereket köszönhetünk neki

Total Eclipse of the Heart, I Need a Hero, If You Were A Woman (And I was A Man) – csak pár sláger a rockistennőnek is becézett Bonnie Tylertől a teljesség igénye nélkül. Az énekesnő dalai a mai napig óriási népszerűségnek örvendenek, még a fiatalok körében is, akik szívesen buliznak a legendás slágerekre egy-egy retró buliban, de természetesen az idősebb korosztály is rendre hallgatja ezeket a zenéket egy kis nosztalgiázás keretein belül. Bonnie Tyler tehát pontosan tudta, mitől döglik a légy: az 1970-es évek közepén indult be szólókarrierje, de igazi fénykorát csak az 1980-as években élte, amikor számos listavezető dalt írt, egyszerűen letarolta szerzeményeivel a toplistákat, és mindenkit maga mögé utasított. A walesi énekesnő rekedtes hangjával tehát sikert sikerre halmozott, így nem véletlen, hogy egyesek a női Rod Stewartként tartják őt számon – negyvenéves karrierje alatt ha hangja nem is, külseje azonban igencsak megváltozott, ma már alig ismerni fel őt a friss fotókon, ahhoz viszont kétség sem fér, hogy 71 évesen bombaformában van. Galériánkban mutatjuk!

Szőke, dauerolt haj, különleges, rekedtes hang - így ismerte meg a világ anno Bonnie Tylert, aki világsztárrá nőtte ki magát az évek alatt, számos olyan slágert köszönhetünk neki, ami a mai napig megállja a helyét a zeneiparban.
Kattints a további képekért!

Samantha Fox boldogabb már nem is lehetne: a napokban kimondta a boldogító igent a kedvesének, Lina Olsennek.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.