Sztárok

Friss fotón Blake Lively és Ryan Reynolds lányai – Nagyot nőttek a sztárpár gyerekei

A háromgyerekes sztáranyukát a minap két nagyobbik lányával kapták lencsevégre. James és Inez szüleik legjobb génjeit örökölték, főként gyönyörű édesanyjukra, Blake Lively-ra hasonlítanak szőke göndör fürtjeikkel.

Blake Lively és Ryan Reynolds gyerekei

Blake Lively és Ryan Reynolds jelenleg az egyik legkedveltebb sztárpár Hollywoodban, akik azon kívül, hogy mindketten gyönyörűek, tehetségesek és sikeresek, híresek arról is, hogy nem félnek a nyilvánosság előtt megviccelni egymást.

A 2010-ben bemutatott Zöld lámpás című filmben szerepeltek együtt, abban az évben, amikor Lively három év után szakított a Pletykafészek-beli partnerével, Penny Badgley-vel. Ezután még megpróbálkozott az egyik legnagyobb hollywoodi csajozógép és leghírsebb agglegény meghódításával, ugyanis egy ideig Leonardo DiCaprioval randizott. Reynolds párja a kétezres évek elején Alanis Morissette énekesnő volt, majd 2008-ban feleségül vette Scarlett Johansson színésznőt, ám a házasság alig két évig tartott.

2011-ben kezdtek randizni, és 2012-ben meg is tartották az esküvőjüket. A most 44 éves színésznek és 33 éves feleségének három gyermeke született, mind kislányok. James 2014 decemberében, Inez 2016 szeptemberében, a legkisebb Betty pedig 2019-ben látta meg a napvilágot.

Bár a páros híresen privát életet él, és nem gyakran „hakniznak” a gyerekeikkel, van néhány ritka alkalom, amikor a lesifotósoknak sikerül néhány képet kattintaniuk a gyerekekről. Legutóbb például, amikor Blake az édesanyjával, valamint hat- és négyéves kislányaival éppen taxit fogtak New Yorkban.

A képekért lapozd fel a galériánkat!

Blake Lively és Ryan Reynolds lassan már egy évtizede kitart egymás mellett jóban-rosszban. A közösségi oldalaikon gyakran tréfálkoznak egymással, de az összes bejegyzésükből sugárzik az egymás iránt érzett tiszteletük és szeretetük. Három kislányt nevelnek közösen.
Kattints a további képekért!

Vannak olyan sztárpárok, akik már az első találkozgatások alkalmával reflektorfénybe kerülnek, mások viszont titkolják szerelmeiket - sok olyan eset van, ahol évtizedek múltán sem derült ki tisztán, hogy együtt voltak a celebek. Most hát olyan sztárpárt mutatunk, amelyekről szinte senki nem tudja, hogy együtt voltak.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.