Sztárok

Berki Krisztián apa lesz: rettegnek, hogy nélküle nő fel a gyerek

Hosszú évek után végre érkezik az első baba Berki Krisztiánéknál, ám a szerelmesek nem élvezhetik felhőtlenül a gyermekvárást, ugyanis kérdéses, börtönbe kerül-e a műsorvezető.

A sportolói múlt miatt nem jött össze a baba

Bombaként robbant a hír csütörtök reggel: Berki Krisztián és felesége, Berki Renáta azaz Mazsi első gyereküket várják. Az utóbbi években nem titkolták, nagyon vágynak már arra, hogy gyerekük szülessen, ám sajnos vágyuk eddig nem teljesülhetett. Három inszemináció és két lombik után jártak sikerrel - írja a Hot magazin legfrissebb száma. A szerelmesek nem csupán az örömhírről számoltak be, de arról is, hogy miért rettegnek, hogy gyermekük apa nélkül nő majd fel.

Nemrég az is kiderült, miért nem fogant meg eddig a baba. Sportolóként szteroidokat szedett, emiatt pedig nullára csökkent a spermiumszáma.

"Az első inszeminációba akkor vágtunk bele, amikor még csak annyit mondott az orvosunk, hogy talán elég lesz Krisztián spermiumtermelése. Aztán ezt még kettő követte, mind sikertelenül. Bántott, de ekkor még nem keseredtünk el. Elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk egy lombikkal. Tavaly októberben volt az első, akkor kaptam hormonkezeléseket. Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor közölte velem a doktor úr, hogy petezsákom van ugyan, ám nincs benne pete. Egy világ omlott össze bennem, elkeseredtem, napokig depressziós voltam. Újabb konzultáció következett, változtattak a hormonok adagolásában" - mondta Mazsi.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...