Sztárok

Így zajlott a lánykérés Bereczki Zoltánéknál: "Vica üvöltve bőgött, én meg levideóztam"

A 45 éves színész-énekes a közelmúltban vette feleségül szerelmét, Bata Évát. Amellett, hogy a nagy eseményt sokáig jótékony homály fedte, a lánykérés részleteiről sem tudhatott sokat a publikum. Most azonban megtört a jég, és Bereczki - aki egyébként ritkán nyilatkozik magánéletéről - beavatta a részletekbe a közönséget.

Kétszeresen is megpecsételték szövetségüket

2021-ben végre révbe ért Bereczki Zoltán énekes és Bata Éva színésznő szerelme: augusztusban világra jött a sztárpár első közös gyermeke, Flóra, nemrég pedig az is kitudódott, hogy a két híresség teljes titokban a boldogító igent is kimondta. Szövetségüket tehát kétszeresen is megpecsételték az elmúlt pár hónap során, Bereczkire pedig már rá is fért a boldogság, hiszen - legalábbis a nagyközönség számára úgy tűnik - Szinetár Dórával való szakítása óta egyetlen hölgy mellett sem köteleződött el komolyabban.

Bereczki és Bata Éva természetesen munka közben, egy színházi darab próbafolyamata során esett szerelembe. "Egy olvasópróbán leültünk egymással szemben, de megmondom őszintén, hogy meg se kellett szólalnia. Bejött, bemutatkoztunk, és ahogy kezet fogtunk, a gerincemen végigment egy soha nem érzett bizsergés. Aztán elkezdtük az olvasópróbát, majd egy rossz poén jutott eszembe valamelyik párbeszéd kapcsán. De úgy voltam vele, a kis zenés múltammal végre van egy prózai csapat, ezért lenyeltem. Ő pedig bemondta ugyanazt. Ez már kettő null volt. A harmadik pedig az volt, amikor a próbák előtti fotózáson azt vettem észre, hogy nem csak én keresem őt. Ez egy pénteki délelőttön volt, és már nem tudom, ki kezdte az egymásra írást, de vasárnap este tízkor azt mondtam, nekem holnap reggel fel kell kelnem, így most abba kell hagynunk. Vasárnap este döbbentem rá, hogy én három napja vinnyogva-röhögve, mélyre menve mindenről tudok vele beszélni, mintha itt lenne velem. Aztán azt mondtam neki, én holnap délután ráérek, menjünk el kajálni, mert kíváncsi voltam, ez a rezgés élőben is műkö­dik-e. És működött" - mesélte kapcsolatuk kezdeteiről Bereczki Zoltán.

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...