Sztárok

A várandós Bata Éva először mutatta meg szépen gömbölyödő pocakját

Párjával, Bereczki Zoltánnal már azt is tudják, kisfiúval vagy kislánnyal bővül a családjuk.

Itt az első kismamafotó Bata Éváról

Immár két éve alkot egy párt Bata Éva és Bereczki Zoltán, akik a Centrál Színház 2019 márciusában bemutatott, Nemek és igenek című darabjának próbái alatt szerettek egymásba. Bár ritkán beszélnek a magánéletükről és a közösségi oldalaikon sem nagyon látjuk őket együtt, februárban mindenki örömmel fogadta, amikor bejelentették, hogy első közös gyermeküket várják.

Nagy volt az ijedtség azonban, amikor április elején autóbalesetet szenvedtek, amelyben a színésznek nem esett baja, ám szerelmét mentőhelikopterrel vitték el, mivel a várandós kismamákat minden esetben a lehető leggyorsabban be kell szállítani a kórházba megfigyelésre, ez a protokoll. A négyes karambolt egy madár okozta, akit az első kocsi ütött el, a sofőr pedig ijedtében fékezett. Szerencsére hamar a helyszínre ért egy szabadnapos mentős, aki megvizsgálta az utasokat, majd kihívta a rendőröket és a mentőket. Később szerencsére bebizonyosodott, hogy senkinek nem esett baja a baleset során.

Bár a páros nem nyilatkozott a babavárásról, és eddig fotókat sem láthattunk, pénteken Bata Éva megosztott a közösségi oldalán egy babapocakos fotót. Mutatjuk!

Bata Éva és Bereczki Zoltán két éve találták meg a boldogságot egymás oldalán, szerelmüket azonban a nyilvánosság kizárásával élik meg. Az év második felére várják első közös gyermeküket.
Kattints a további képekért!

A kis Bendegúz bizonyosan nagy gézengúz: alaposan megvárakoztatta a szüleit, majd amikor végre úgy döntött, ideje világra jönni, akciófilmbe illő jeleneteket idézett elő. Félő volt, hogy az énekesnő nem kórházban, hanem egy autóban szüli meg a kisfiát, de végül rendőri segítséggel sikerült időben beérni a szülészetre. A rendőrtisztek most elmesélték, mi történt pontosan.

Leadfotó: instagram.com/bataevaofficial

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.