Sztárok

Mintha ráöntötték volna a szerepet: így fest Margot Robbie Barbie babaként

Itt a bizonyíték, hogy tökéletesen sikerült Barbie castingja. Megvan, mikor érkezik a mozikba a sztárokkal teli élőszereplős film Margot Robbie-val és Ryan Goslinggal.

Az első kép

2023 nyarán érkezik a mozikba a Mattel ikonikus figurájának története, az élőszereplős Barbie-filmet az egyik legnagyobb filmstúdió, a Warner Bros. viszi vászonra. Régóta tudni már, hogy a cím- és főszereplő Barbie-t a szépséges Margot Robbie alakítja majd, és már arra is fény derült, hogy Ryan Gosling bújik majd Ken bőrébe, de a többi szerepben is igazi nagyágyúkat láthatunk: a komikus vonalat erősíti többek között Kate McKinnon és Will Ferrel, valamint a legutóbbi hírek szerint a Szexoktatás című Netflix-sorozatból ismert Emma Mackey is szerepet kapott a produkcióban, ami azért is érdekes, mert a színésznőt már korábban is sokan Robbie kishúgának nézték. A rendezői feladatot nem kisebb név, mint a színésznőként is ismert Greta Gerwig látja majd el, aki a forgatókönyvet a már szinte az állandó alkotótársaként emlegetett partnerével, Noah Baumbach-kal közösen írja meg.

A stáb összeállt, a munka elkezdődött, így az első bepillantást is megkaphattuk Barbie rózsaszín világába. Az első filmes fotón a ragyogó mosolyú főszereplőt láthatjuk pink kabriójában. A film cselekményszáláról egyelőre csak annyit tudni, hogy a Barbielandben élő babát kirúgják, amiért nem elég tökéletes, így kalandra indul a való világban. Ismerve a rendezőnő Greta Gerwig korábbi munkásságát (Lady Bird, Kisasszonyok), kikövetkeztethető, hogy nem egy tipikus, felszínes, sablonos film készül majd Barbie történetéből, ahogyan az elsőre gondolnánk.

A világhírű színésznő egy ruhát ajándékozott Herrer Sárának, aki tavaly két filmben is együtt dolgozott Cate Blanchettel.

Leadfotó: Emma McIntyre/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.