Sztárok

Egész Hollywood a gyönyörű magyar színésznő lábai előtt hevert: 100 év után most visszatér Budapesten a mozivászonra az első hazai világsztár

Az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik csúcspontjaként könyvelhető el a nagyvásznon ma már szinte sosem látható film, A sejk fia vetítése, ami a hollywoodi némafilm korszak emblematikus alkotása, nekünk viszont elsősorban a női főszereplő miatt kihagyhatatlan.

Ő volt az első magyar világsztár

Az arab hercegbe beleszerető táncosnőt megformáló Bánky Vilma az első magyar világsztárként vonult be az álomgyár történetébe, és olyan magasságokba emelkedett, ahová sem előtte, sem utána Magyarországról induló színésznő nem jutott el. A színjátszás iránt kiskora óta érdeklődő Bánky Vilmát (eredeti nevén: Koncsics Vilma), aki Somlay Artúr mellett tanulta a mesterséget, korán magához vonzotta a filmipar. Alig 18 évesen, 1919-ben már feltűnt egy némafilmben, és utána bő tíz évig el se mozdult nagyon a kamera elől. A korábban gépírólányként dolgozó fiatal lány szinte azonnal nemzetközi porondon bizonyíthatott. Bécsben, Berlinben kezdte a pályáját többek közt a híres francia komikus, Max Linder oldalán. 1924-ben együtt készítették a Max, a cirkusz királya című némafilmet, amiben Bánky Vilma a cirkuszigazgató lányát, Ketty-t játszotta, Linder pedig a lányba végzetesen beleszerelmesedő bohém főhőst. Kettejük könnyed, közönségvonzó mozgóképes kalandjának nagy szerepe volt abban, hogy Hollywood magához csábította a magyar némafilmszínésznőt.

Bánky Vilma

Lapozz a részletekért!

Fotó: Nemzeti Filmintézet

Oldalak

Sztárok