Peller Mariann: „Nem kell mindent elengedni, amit tehernek élünk meg” - Interjú

Peller Mariann háziasszonyként csatlakozott az Anya jól van (?) konferenciánkhoz, melynek során számos kulcsfontosságú kérdésben hallgathattunk végig szakmai előadásokat, beszélgetéseket. Az eseményen a színész-műsorvezetőnő megosztotta a Femcaféval, milyen volt számára a rendezvény, és hogy személyesen mi érintette meg leginkább.

Így érezte magát Peller Mariann a konferencián

A Femcafe és a P&A Productions közös szervezésében május 23-án létrehoztuk a MagNet Közösségi Házban az „Anya jól van(?)” névre keresztelt konferenciánkat, amivel az anyai kiégés prevenciójára és megsegítésére helyeztük a fókuszt, ugyanis szeretnénk segíteni, elindítani egy párbeszédet, szakmai előadásokkal alátámasztani, hogy lényeges az anyák mentális jólléte. A témát Peller Mariann – aki maga is két fiúgyermek édesanyja – nagyon fontosnak tartja, hiszen számára sem ismeretlen a kiégés – erről korábban már nekünk is mesélt őszintén. A színész-műsorvezetőnő nagy örömünkre szívesen vállalta azt a feladatot, hogy háziasszonyként vegyen részt a konferencián, ahol Rácz Zsuzsa írónővel beszélgetett, továbbá "Az anyaság napos, illetve kiégett oldala” címet viselő kerekasztal-beszélgetés moderátoraként volt jelen. A helyszínen arról kérdeztük Mariannt, hogyan érezte magát az eseményen, valamint ő maga milyen gondolatokat, felismeréseket vitt tovább az elhangzottakból. „Nem kell mindent elengedni, amit tehernek élünk meg” - fogalmazott többek között.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Csütörtök este lezajlott az Anya jól van (?) konferencia, amit a Femcafe és a P&A Productions az anyai kiégés prevenciójának és megsegítésének érdekében hozott létre. Az este folyamán számos tabudöntögető, a mentális egészséget, továbbá az öngondoskodást fókuszba helyező, őszinte, mély, humorral fűszerezett beszélgetést hallgattunk végig, többek között Jakupcsek Gabriella közreműködésével. A médiaszemélyiséggel az eseménynek otthont adó MagNet Közösségi Házban beszélgettünk.

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.
Utazás
Sokan úgy gondolják, hogy a szállodai szobafoglalás felminősítése kizárólag VIP vendégeknek vagy komoly felárat fizetőknek járnak, pedig ez korántsem igaz. Valójában meglepően egyszerű módszer...