Sztárok

Rejtélyes körülmények között tűnt el és halt meg a világhírű író két nappal 44. születésnapja után: utolsó küldetése végzetesnek bizonyult

Senki sem tudja pontosan, hogy hogyan zajlottak az események azon a végzetes napon, egy azonban biztos: az író utolsó küldetése halálosnak bizonyult, pedig Antoine de Saint-Exupéry csupán 44 éves volt.

A világhírű regény

Az 1943-ban megjelent A kis herceg Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regénye, amit a mai napig elképesztő sikerek öveznek: nem csak egy kötelező alapolvasmányról van szó, ami sok ember kedvence, de népszerűségét jól mutatja azt is, hogy a világ egyik leghíresebb és legelterjedtebb könyvéről beszélünk, amit több mint 250 nyelvre fordítottak le. A kis herceg történetéből évente a mai napig körülbelül 2 millió példányt adnak el, hiszen a regény olyan ősi bölcs tanítások köré épül, amelyek igazságtartalma a mai napig érvényes, ám ezeket sajnos sokszor semmibe veszi az emberiség. A komoly üzenetet hordozó olvasmány eredetileg gyermekeknek íródott, ám a felnőttek sok esetben jobban tudnak azonosulni a történettel, amely szinte mintha magáról az íróról szólna. Sokan ugyanis úgy vélik, a mű átvitt értelemben Saint-Exupéry-ről szól, hiszen a sztori szerint a könyv írója repülőgép-balesetet szenved, és találkozik egy apró, szőke hajú fiúval a sivatagban, a kis herceggel, aki minden dologgal kapcsolatban érdeklődik és kíváncsiskodik a világ dolgai iránt – addig kérdez, amíg választ nem kap. A kisfiúnak hála a szerző meglátja a dolgok mögöttes jelentéstartalmát, amelyek a felszín mögött rejlenek, így feltárul előtte a világ egy másik látásmódja. A történet előrehaladtával mindketten sokat változnak és formálódnak, személyiségük egészen más lesz: a kis herceg bölcsebbé válik, az író pedig felfedez egy másik szemléletmódot. Az egyszerű, de nagyszerű történet emberek millióinak szívét hódította meg, Saint-Exupéry pedig világsikerre tett szert általa, ám nem élvezhette sokáig a hirtelen jött népszerűséget, ugyanis alig egy évvel a könyv megjelenése után rejtélyes körülmények között eltűnt és meghalt. De mi történt valójában?

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.