Saját férjének intézett szeretőket Európa legszebb asszonya: egy magyar gróf teljesen belehabarodott a csodaszép nőbe

Andrássy Gyula gróf és Erzsébet Amália Eugénia, azaz Wittelsbach Erzsébet, ragadványnevén Sissi kapcsolata meglehetősen bonyolult volt: a gróf már-már bolondulásig szerette a királynét, levelekkel bombázta őt, Sissi azonban csak flörtölt és kacérkodott vele. Vagy lehet, hogy mégis többet érzett iránta?

A kor két legszebb embere

Andrássy Gyulában és Sissiben ha sok közös vonás nem is akadt, egy biztosan volt: Andrássy meglehetősen kelendő volt, nem csak rangja és foglalkozása miatt, hanem külseje okán is. A kor férfiszépségének tartották, arról már nem is beszélve, hogy Sissire hány férfi ácsingózott szerte a világon. Sissi Európa egyik legszebb asszonya volt az emberek szerint, emellett pedig kedvességével és bájával is mindenkit elvarázsolt, köztük gróf Andrássy Gyulát is, aki köztudottan gyengéd érzelmeket táplált a királyné iránt. Az biztos, hogy Gyula és Erzsébet baráti kapcsolatot ápolt egymással, ami 1866. január 8-án kezdődött, amikor először találkoztak Bécsben. Azt azonban nem tudni biztosra, hogy barátságuk átfordult-e valami komolyabbra, amiről csak ők ketten tudtak – egy közös céljuk viszont volt, méghozzá mindketten azt szerették volna elérni, hogy megköttessék a kiegyezés. Andrássy viszont nem érte be ennyivel, mindenáron szerette volna meghódítani a nőt, és valljuk be, jó úton is járt hozzá…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Hiába tűnik úgy, hogy a hajkeféd tiszta, valószínűleg akkor is ráfér egy alapos tisztítás – jobb, ha mielőbb nekiállsz a feladatnak!
Sztárok
Hét év kihagyás után, március 16-án, vasárnap este elstartolt A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a TV2-n. A műsorban ezúttal is tíz sztárpár szállt versenybe, hogy produkciójával elvarázsolja a...
Lifestyle
Ha sokat gyakorolsz, akkor bizony uralhatod az elmédet éjszakánként, így irányíthatod majd azt is, mi történjen, miközben az igazak álmát alszol, és közben álmodsz.
Sztárok
A 39 éves színésznő négy gyermek után is fantasztikusan fest, ezt pedig a minap ismét bebizonyította, méghozzá egy filmpremieren.
Lifestyle
A párban élő Vízöntők egy különösen romantikus hét elé néznek. Heti horoszkóp.
Sztárok
Kevesen tudják idehaza, ki is a legendás akciósztár neje, pedig az egykori modellre megéri pár pillantást vetni.