Sztárok

Szexuális életéről vallott a világhírű amerikai színésznő: több mint 200 férfival bújt ágyba, mindezt pedig egyik szerepének köszönhette

Több mint 200 férfi fordult meg az ágyában

Jennifer Coolidge nemrégiben kavart nagy port a Varietynek adott interjújával, amelyben többek között arról is mesélt, milyen árnyoldalai voltak karrierjére nézve annak, hogy a világ Stifler mamájaként ismerte őt még. Na persze az emberek nem ezt a részt kapták fel, hanem azt, hogy a Doktor Szösziből is ismert, idén augusztusban már a 61. életévét töltő színésznő beismerte, hogy az Amerikai pite megjelenése után a férfiak olyannyira felfigyeltek rá, hogy szexuális élete egészen felpezsdült, így a film után Jennifer több mint 200 férfival feküdt le – ezt természetesen előnyként emlegette, hiszen így igazi szexszimbólum vált belőle, amit egyáltalán nem szégyell. „Sok szerepet kaptam MILF-ként, és őszintén szólva sokat is szexeltem az Amerikai pitének köszönhetően, ez is az egyik előnye a filmnek. Ha nem szerepeltem volna benne, legalább 200 emberrel nem is bújtam volna ágyba” – fejtette ki Jennifer, aki karrierje áttörésének tartja a vígjátékot.

Pár nappal születésnapja előtt hunyta le örökre a szemeit Hajnóczy Péter, akinek túlságosan is rövid élet adatott csak meg: mindössze 39 évet élt, ám ez idő alatt is rengeteg problémával kellett szembenéznie – némelyiket saját magának okozta, míg a többiről egyáltalán nem tehetett…

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.